Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újdonságok 2006/2007: Les Arcs - Paradiski

2006.09.16.

Újdonságok 2006/2007: Les Arcs - Paradiski A franciák egyik közkedvelt óriásterepe Paradiski, és annak az egyik meghatározó része Les Arcs. A több üdülőterületből álló Les Arcs az idén egy új lift építésével, egy kisebb liftkorrekcióval és a hóágyúkapacitás jelentős növelésével várja az új szezont.

A síterepek közül az idén Arc 2000 kapta a legtöbb figyelmet. Itt a Plagnettes (36-os) ülőszékes lift hosszát sokak örömére lerövidítették. Ez azt jelenti, hogy a lift mostantól onnan indul, ahol a Arc 2000 hátsó pályái (Teppes, Plagnettes, és Tuffes) elkezdenek laposodni, és most már nem kell lecsúszni a hosszú és "haladóknak" unalmas lapos szakaszon az ülőliftig. Aki mégis visszaakart jutni a hegyre, az kénytelen volt a csak erre a célra üzemeltetett Bosses (43-as) húzóliftet használni, amelyet pedig végleg leszereltek az idén, igaz már az előző szezonban is jobbára csak állt.

A négyszemélyes Plagnettes ülőlift most már magasabbról, (lényegében az elbontott Bosses húzólift nyomvonalán) 2246 méterről indul és 2543 méter magasra jut föl. A francia Pomagalski cég liftje óránként 2800 utast szállíthat majd az 1333 méter hosszú úton. A lift lerövidítésének legjobban azok örülnek majd, akik - főleg a szűzhavas napokon - el sem akarják majd hagyni a felső régiókat.

A módosított nyomvonalú Plagnettes lift végállomásához érkezik majd a síterep legújabb büszkesége, a hatszemélyes Arcabulle lift, amelyet szintén a Pomagalski cég állít üzembe. A 2180 méterről induló lift 3000 utassal is elbír óránként. Az 1870 méteres távon 108 ülőszék fog majd közlekedni.

Talán sokkal fontosabb hír, hogy megduplázzák a hóágyúzható terület nagyságát. Az egyik legfontosabb cél, hogy a hideg novembert kihasználva egy stabil, mesterséges alapréteget tudjanak létrehozni a pályákon, amelyre jöhet majd a természetes havazás. Arc 1600 és 1800 környékén 4500 méter, Arc 2000 környékén pedig 4800 méter hosszan építik ki a hóágyúzás technikai feltételeit. A megduplázott műhóból jut majd a mindig kritikus átjárókra, amely a nagyobb terepeket kötik össze, újabb gépeket állítanak a hamar lestrapálódó pályák mellé is. Az eddigi 9 kilométer hosszú hóágyúzható szakaszon is modernizálják a berendezéseket. A 65 darab új AMTE/Lenko hóágyúkkal együtt már 182 hóágyúval lehet "lőni" a régi szakaszokon is.

A teljes hóágyú-rendszert számítógép vezérli majd, amelytől azt várják, hogy energiatakarékos és főleg víztakarékos módon, a lehető legoptimálisabban üzemelteti majd a rendszert. A kibővítetett rendszerrel az alábbi pályákat lehet majd mesterségesen behavazni: Plan des eaux és Marmottes (Arc 2000); Mont Blanc felvonó (4-es) alsó részénél fekvő terület és a snowpark (Arc 1600); valamint a Col du Renard pálya (Arc 1800). Ezen felül modernizálják a 3226 méteres Aiguille Rouge csúcs mellett induló fekete és piros pályákat.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a síterep december 16-án nyitja meg kapuit és április 28-án zárja a szezont.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.