Aztán teltek múltak az évek és nem változott semmi, majd 2004 környékén már hatüléses volt tervben, az utóbbi két évben pedig már egy nyolcüléses. Többen már mosolyogva és erősen kétkedve fogatták az újabb bejelentést, sokakban felmerült a kérdés miszerint lesz-e valaha a Neugartenon fejlesztés.
Idén, augusztus derekán kiderült; igen lesz! Méghozzá egy levehető székes nyolcüléses épül fel a honfitársaink körében is méltán népszerű karintiai síparadicsomban. Az új libegő fontossága marketing szempontokból sem elhanyagolható, hiszen ez lesz Karintia első nyolcülésese, sőt a Salzburgtól keletre fekvő tartományokban sem volt még ilyen típusú felvonó!
A Carving Jetre keresztelt ülésessel Gerlitzen bekerült a francia, spanyol és egyéb nyugat-, és dél-európai portálok vezető hírei közé, amire eddig nem volt példa. A korábbi csákányos felvonó már megérett a cserére, hiszen a mellette fekvő sípálya egyre inkább kedveltebb, frekventáltabb lett, s bizony kár lenne tagadni, hogy előfordultak 15 perces várakozások is, ezt a problémát a Carving Jet teljes mértékben orvosolni fogja, lévén kapacitása nagyságrendekkel túlszárnyalja a korábbi húzófelvonójét.
A nyolcszemélyes alsó állomását jobbra (amennyiben a heggyel szemközt állunk) eltolták, végpontját feljebb helyezték, így a többi pálya is kényelmesebben elérhetővé válik. A liftvonal kisebb változtatásai miatt úgy 150 méterrel lesz hosszabb a Jet elődjénél.
Azonban ezzel nem érnek véget a gerlitzeni újdonságok; a sípályarendszer további három lejtővel bővül, azt talán egy karintiai síterep esetében már mondani sem kell, hogy mindegyiken a hóágyúrendszert is kiépítik.
A 1,7 km hosszú Gegendtalerabfahrt a Gipfelabfahrt és a Paichenerabfahrt között kapott helyett. A Gegendtaler fekete pálya lesz, igaz elsősorban az utolsó letörés számít inkább feketének, a felsőbb szakaszok a "kellemesen piros" kategóriába tartoznak. A másfél kilométer hosszú Wörtherseeabfahrt a hegy keleti oldalán, a Berger duplaszékesnél kapott helyett. A lejtő a korábbi Bergerabfahrtból fog leágazni és a Finsterbach gerincén vezet majd végig, közben csodálatos kilátás nyílik a Wörthi tóra, innen is kapta a nevét.
A pálya vége kissé meredek, így aki erre nem vállalkozik, azok számára egy enyhe kerülő utat iktattak, be, amin az alsó letörés kikerülhető. A Wörtherseeabfahrt közvetlenül becsatlakozik a Birkenhof pályájába, így nem kell a duplaülésre várakozókat kerülgetve eljutni ehhez a lejtőhöz.
A Kanonenrohrababfahrt (1,8 km) kiváló alternatíva lesz a Klösterle felső szakaszára, a lejtő gyakorlatilag az északi pálya felső négyülésese (Klösterle) alatt fog futni. A Kanonenrohr mellett egy új mélyhópályát is kialakítanak, ami a Rock 'n Roll nevet fogja viselni; a pályatérképen 22-es számmal szerepel.
Természetesen az új lejtőkhöz a meglévő hóágyú armadát is bővíteni kellett; Gerlitzen 28 új hóágyút vásárolt, sőt az idei szezontól egy új ratrak is hozzácsapódik az így immáron kilenc ratrakból álló flottához.
Ami az elkövetkező éveket illeti, feltehetően a Birkenhof csákányosát fogja egy hatüléses leváltani, ezt azonban a síterep részéről nem lett erősítették meg.