kovitomi által küldött hozzászólások listája

Kétnapos, január végi sízésünk céljául a közeli Lackenhof síterepét választottuk. Sajnos az időjárás jól kiszúrt velünk, mert meleg szél, eső és szélvihar, majd szél és köd igyekezett kedvünket szegni.
A rossz körülmények ellenére a pályák egészen jól tartották magukat, este-reggel jártak a ratrakok. A kék pályák szélesek, tényleg kékek, végig fenyőerdőben vezetnek le a völgybe. Online jegyet vettünk ami 15%-al olcsóbb, mint ha a pénztárban vettük volna meg. Sorbanállás nélkül róttuk a köröket az alsó pályákon, mert a nagy szél miatt sem a kis Ötscherre sem a nagyra nem tudtunk feljutni. Mindkét napon álltak a felső liftek.
A síterep családias hangulata mégis megfogott minket, nincs nagy nyüzsgés, este zárás után csendes minden, még autó forgalom is alig volt.
Mint ahogy családias volt a hangulat szállásunkon is. A sihun is hirdető Panoráma Panzióban foglaltunk szobát félpanzióval. A szállás tiszta, az ellátás kiváló, a csapolt házisör íze semmihez sem fogható. A második napon rommá ázott síruháinkat azonnal szárítógépbe tették, fél óra múlva csont szárazon és jó melegen kaptuk vissza. Köszönjük szépen!
Biztosan visszamegyünk, hiszen a síterep nagy részét nem sikerült bejárni és Lackenhof közelsége miatt akár egy hétvégi síre is alkalmas.

Hochgurgl-Obergurgl 2022 12 18 – 12 22

Kicsit elmenekülve a karácsonyi rohanás elől, az idei síszezon nyitányaként az ausztriai Tirolt vettük célba. Nyáron már jártunk Obergurgl-ban, megmásztuk a Hohe Mut-ot, és már akkor beleszerettünk a csodálatos környezetbe. Télen is meg akartuk hát nézni, sílécen bejárni a hegyoldalakat. Szállásunk Huben-ben volt, a TopTirol Apartman házban. Tágas, kényelmes lakások, a ház alagsorában ízléses, minden igényt kielégítő wellnesszel. A ház előtt buszmegálló, s mivel sízőknek ingyenes a síbusz, ki is használtuk a buszozás minden előnyét.
Mindhárom sínapot a Hochgurgl-i részen töltöttük, a síbusz közvetlenül a völgyállomás előtt állt meg. Lift vitt fel a kasszákhoz, ahonnan kabinos felvonóval mentünk 2724 m-re. Tömeg nem volt, sorban állni egyik napon sem nem kellett egyik felvonónál sem. A terep magassága miatt maximálisan hóbiztos a hely. Számtalan kitűnően kezelt piros és kék pályán húzhattuk az íveket. A kék pályák izgalmas letörésekkel, változatos nyomvonalon haladnak, mindenki megtalálja a sítudásához megfelelő pályát.
A Wurmkogel I-II. ülős felvonóval lehet 3040 m-re felmenni, ahol egy hegygerincre ültetett kör alakú kávézó teraszán bárszéken ülve gyönyörködhettünk a 3000-es hófödte csúcsokban.
Árak: teljes napi síjegy 64 Euro. 11-től 58,50 déltől 54 Euro. Kávé 3000 m-en 4 Euro, leves 5,50 pizza 12. A boltokban kb. itthoni árak, liszt és cukor van, csirkefarhátot nem találtam. Hazafelé, Schladmingnál egy Billa benzinkúton 1,329-ért tankoltam. Figyelembe véve a szolgáltatások színvonalát Euróban és az európai átlagbérrel számolva szerintem az árak elfogadhatók. 417 Ft-os euróval és magyar bérekkel már kevésbé. De hát ki milyen virágot szakít, olyat szagol…
A negyedik napon a langenfeldi Aqua Dome-ban pihentettük az izomlázat, amit nem tudtunk kihagyni ha már ennyit utaztunk.

Összefoglalva: 870 km-t kell utazni az ötztali völgy végében megbújó síterepig. A gyönyörű táj, a kiváló sípályák, a mindig mosolygó osztrák vendégszeretet azonban kárpótol a fáradtságért és a 12 órás útért.

Sok szépet és sok rosszat is hallottam a terepről, mely már régen rajta volt a bakancslistámon, így el kellett jönnünk ide is. Szállásunk 1500 m-en, az Almresort Nassfeld apartmanházban van. Tökéletes pályaszállás, a pályától az ajtóig lehet besízni. A síterep azokat igazolta, akik szerint az egyik legjobb osztrák síterep. Gyönyörű környezetben, csodálatos panoráma mellett, tökéletes pályákon lehet sízni. A felvonók közül több meglehetősen viseltes, régi gyártású buborék nélküli, de a lélegzetelállító panoráma elfeledteti a műszaki avultságot. Jelenleg az éppen aktuális mediterrán ciklonból ömlik a hó, így sízés helyett/mellett van idő a részleteket is észrevenni. Szállásunk a Gartnerkofelbahn mellett van, és most vettem észre, hogy a négyüléses felvonó beléptető kapuja mellett, mindkét oldalon papírzsebkendő vételezési hely van kialakítva. Természetesen van bennük zsebkendő is, alatta szemetes. Nem kell havas kesztyűvel matatni a zsebekben… Többféle bérlet konstrukciót választhatunk: van 3 órás jegy, félnapos jegy, délutáni jegy többféle. Síelhetünk délután egyig, délután egytől, kettőtől, háromtól. A pályák többsége piros, még a kezdő pályák is meredeknek tűnnek, ha kezdő vagy, szerintem ne itt próbálkozz. De biztos sítudással teljesen élvezhetők a változatos nyomvonal vezetésű, hol lankásabb, hol meredekebb pályák, melyek többsége fenyves erdők között halad. Több nap kell a 140 km pálya bejárásához, nekünk ez három nap alatt nem is sikerült. Igaz közbeszólt a havazás, de az is nagy élmény, ha egy méter friss havat látunk lehullani a szállás ablakából egy nap alatt.

Az idei év utolsó napján az erős havazás miatt Zell am See helyett az alacsonyabban fekvő Maiskogel sípályáját választottuk. Jól tettük. A szilveszteri nyüzsgős időszak ellenére egy hajszállal kevesebben voltak mint a szomszédos Schmittehöhén, annak ellenére, hogy a gleccseren még cudarabb idő volt. A havazás miatt sokan inkább a jó meleg szobát választották.
Új völgyállomásból, új kabinos lift majdnem a csúcsig vitt fel. Innen egy kellemes, széles kék pálya vezet le 4,8 km hosszban a völgyig. A völgyállomáson mozgólépcső segít a bakancsos közlekedésben, amelyik délelőtt felfelé működik, délután lefelé visz, okosan ahogy a többség halad. A mozgólépcső aljában dekoráció (reklám?) gyanánt egy jégtömbbe fagyasztva Fischer síléc és síbakancs található. Talán akkor lesz vége a szezonnak, amikor a jégtömb elolvad?
Fent a kabinos hegyállomásánál már állnak azok az oszlopok, amik a tervek szerint 2019-ben a kapruni gleccser és a maiskogeli pálya összeköttetését fogják biztosítani. Vagyis a két egymás mellett-felett lévő síterep már kötélen is átjárható lesz. A művelethez már készen van a maiskogeli hegyállomás is, a vizesblokk legalábbis már működik benne.
A pálya egyébként egy napra kellemes elfoglaltságot biztosít, illetve annak aki a gleccserre hajaz, rossz idő esetére alternatív megoldást jelenthet.

Passo Rolle, egy igazi gyöngyszem… Tavaszi kisízésünk egyik helyszíne a San Martino di Castrozza síterep kisebbik része, a hágó Bellamonte felőli oldalán lévő Passo Rolle. Mivel San Martino-val nem sízhető össze, mérete miatt nyugodtan lehetne önálló síterepként értékelni.

Bellamonte felől kb. 20 perc alatt elérhető autóval. Megérkezvén, a szezon vége felé a parkolóban a mi öt autónkkal együtt 6 ( azaz hat!) autó parkolt.

Kissé kopottas, retró ülős felvonók. Semmi fűtött ülés, semmi buborék, semmi kabinos, semmi úri flanc. A lassító nélküli négyüléses úgy alád vág, hogy a vádlid-combod csupa kék-zöld folt. A kiszállás sem egyszerű, búcsúzóul még egyed jól odacsap az ülés. De…

Mintegy 1,5 m vastag hópaplan a hegyeken, szikrázóan kék ég alatt billiárdasztal simaságú pályák vártak olyan csodás természeti környezetben, hogy a lélegzetünk is elállt.

Háromezres sziklák karcolták a valószínűtlenül kék eget, melyeket időnként felhővattába csomagolták a tenger felől érkező felhők. Nyugalom, és széles mosoly mindenhol és mindenkin. Egyszerűen pazar volt.

Széles lankás, dimbes-dombos kék pályák a kezdőknek, piros kellemes vonalvezetésű a bátrabbaknak, és persze a fekete Paradiso a profiknak. A szezon legjobb havát karcoltuk egész nap. Nem kellett figyelni, nem kellett óvatoskodni, repült a sí… A csapatból többen sebességi rekordot döntöttek, 100 km/h körül szaladt a léc többünknél.

Aki nem a nagy pályarendszereket keresi, hanem igazi élménysízésre vágyik, itt a helye. Egyszer mindenképp el kell jönnöd a Passo Rolle-ra.

Már régóta kíváncsiak voltunk e közeli síterepre. A Feriendorf Koralpe üdülőfaluban béreltünk egy 8 személyes faházat. Hét órai indulással délre fel is értünk a hegyre. Egy kis bolyongás után találtuk meg a recepciót, ahol egy kis meglepetés ért bennünket. Itt a sihun is olvasható tájékoztató szerint vittünk magunkkal törölközőt és ágyneműt, ami nyolc személyre nem kis mennyiség. A recepción közölték velünk, hogy ez nem választható opció, kötelezően bérelnünk kell 10 Eu/fő áron, ami nyolc főre 80 Euró. Hiába reklamáltunk, már felhúzták mindet mondták, úgyhogy inkább benyeltük a békát. A faházak egyébként tényleg szuperek, tágas, kényelmes, meleg. Közvetlenül a ház előtt tudtunk parkolni, csak a hazaindulás napján kellett beindítani az autókat.
A síterep változatos, kár, hogy egyetlen ülőliftet leszámítva csak csákányossal találkoztunk. Van ingyenes kezdőpálya köteles felvonóval, bár erre utaló jelet sehol sem találtunk. Csak a második napon vettük észre.
A síjegy a kínált szolgáltatáshoz mért, 35 Euró/nap, de van lehetőség órás bérlet vásárlásra is, a hazautazás napján elég volt egy négyórás jegyet venni.
A faház konyhája mindennel felszerelt, így mi a közös főzés örömeit élveztük, hüttében nem jártunk. Kifejezetten kellemes volt az egész napos sí után beülni faháunk saját szaunájába.
Szóval közel van, olcsó és változatos. Hétköznap alig van érdeklődő, szombaton már többen voltak, bár úgy vettük észre, hogy a helyi törzsközönség inkább a hüttében sörözött, és már dél körül igen emelkedett volt a hangulatuk.
Akit nem riaszt a sok csákányos, bátran ajánlom. Baráti társaságnak a faházak főnyeremény, a 10. számú faházat kérjétek, talán az van legközelebb (70 m)a pályához.

Érdekes sínap volt egy rendhagyó terepen. A pénztárnál pottyantós wc-t (!) találtam. Eljátszottam a gondolattal, végszükség esetén mit tud kezdeni az ember magával itt talpig síruhában, a nadrágon nadrágtartóval, bukósisakkal, kesztyűvel. Próba helyett inkább jegyet vásároltam. Egy régi négyüléses felvonó vitt fel 1324 m-re. Hatalmas hó mindenfelé, fentről csodálatos panorámával. A hegygerincen futnak fenti a pályák, az átkötéseket mozgó járdával lehetett áthidalni, ilyet többet is találatunk Tarvisióban. Az 1324 m-en lévő Monte Priesnig-tól átmentünk az 1789 m-en lévő dallamos nevű Monte Santo di Lussari csúcsig. Itt található az a kis hegyi falucska, amiért tulajdonképpen a sízésen kívül ide jöttünk. Az ide- és visszajutás is kalandos, egy keskeny, kétirányú hegyi ösvényen lehetett megközelíteni, egy majdnem szakadék szélén. A legnagyobb lelki nyugalommal közlekednek a sízők lábukon léccel úgy, hogy két vállasabb ember alig fért el egymás mellett. Egy darabon korlát is volt ugyan, ez azonban a méteres hóban a bakancsunk magasságában húzódott, így a tériszonyosok még rosszabbul érezhették magukat. A kolostor faluban elbóklásztunk, meglátogattuk a templomot (1789 m-en!), majd egy forralt bor után visszaindultunk. Sajnos a 9-es jelű hosszú piros pálya zárva volt, biztosan nem a hó hiánya miatt. Így a fenti pályákat csúsztuk be, majd visszamentünk a völgybe, ahol igazi kezdő paradicsommal találkoztunk, több egymással párhuzamos kék pályával, mindenféle típusú felvonóval.
Miután a maradék erőnk elfogyott, kötelező programként meglátogattuk a helyi bőrpiacot is. Alku után nem jöttünk el üres kézzel...

Az időjárást illetően a jószerencsénknek köszönhetően, no meg a szilveszteri tömeget elkerülendő, Arnoldstein – Dreilandereck síterepét kerestük fel. Előző nap mintegy 70 cm friss hó esett Karintiában, ami éjjel a -10 fokban kifagyott, így tényleg tökéletes pályákon csúszhattunk. A síterep 17 km pályarendszere nem tudom hogyan jön össze, mint ahogy a nyolc jelölt lift helyett is hetet tudtam összeszámolni. Szerintem a pályák teljes hossza még 10 km sincs.
Egy meglehetősen lepukkant háromüléses lift visz fel a hegygerincre, ahol kellemes, de „mátrai típusú” rövidke kék pályákon elsősorban kezdők próbálkoznak. Ha legalább kétszer ilyen hosszúak lennének, akkor érdemes lett volna fent maradni, így azonban inkább a piros jelölésű 1-es pályát mentük, ami visszavezet a háromüléses felvonó völgyállomásáig. Végig fenyőerdőben vezet, letörésekkel tűzdelt 4 km.
Pozitívum, hogy az ülős lift hegyállomásánál egy mérsékelt(!) árú hüttét találtunk, mint ahogy szép volt a panoráma is, ami a hegytetőn fogadott. Tömeg nem volt, várakozni csak akkor kellett, amikor a lift megállt. Ehhez társult még a 35,5 Eurós papír alapú napijegy (kaució nincs), így összességében egy kellemes sínapot töltöttünk el Dreilandereck pályáin. Megjegyzem, az Arndoldstein kifejezést sehol sem találtuk, talán célszerű lenne egyszerűen Dreilandereck-nek nevezni.
Az iskolai sítáboraink helyszíne több éve a közeli Gerlitzen, de még Villach városában sosem jártunk. A nap végén ezt a hiányosságunkat is pótoltuk, és tettünk egy nagy sétát az adventi díszekben pompázó belvárosban. Gyönyörű volt. Aki a szilvesztert a környéken tölti, ne hagyja ki.

A Ski Amadé területének keleti felét alaposan megszórta a tél. Éjjel kezdett szakadni a hó, aztán másnap délután kettőig lejött a völgyben (Hüttau) 30 cm, fent a hegyen (Eben) 50-60 cm. Kivártuk a délutánt, kezdett csitulni a hóesés, aztán afternoon jeggyel felmentünk a csúcsra.Fent köd, és szitáló hóesés, kevés ember fogadott. Az ebeni felső pályák közül a jobb oldali kék működött, a bal oldalin járt a ratrak és mentek a hóágyúk, de a pálya zárva volt. Friss havon csúsztunk, három körül már a nap is kikandikált a felhők közül. Pazar látványt nyújtotta völgy és a friss hó. A völgymenetben az alsó pályarészen érezni lehetett a vasárnapi nagy eső hatását, a havat sok helyen jég váltotta.
Délen és nyugaton a hírek szerint alig esett hó, de Altenmarktban és főleg ettől keletre (schladmingi síhinta) kiváló a hó. Akinek Ski Amadé bérlete van, érdemes figyelembe venni.
Mindez képekben:

A söldeni tolongás után kíváncsi voltam, tényleg "a felvonóknál ismeretlen fogalom a várakozási idő" Kaunertalon? És tényleg! Izgalmas úton, egy 7 km-es alagút majd egy hatalmas víztározó után a meredek szerpentin egészen 2150 m-ig repített fel minket. Itt a patak partján letettem az autót, és egy négyüléses vitt fel minket 2750 m-re, a gleccser aljáig. Csodálatos látvány tárult elénk, mint egy nyitott tenyéren kínálta fel magát sok-sok sípálya. Gyönyörű napsütésben és valóban sorállás nélkül mehettünk fel a Karlesjochban nevű kabinossal 3260 m-re. A tetőn az olasz-osztrák határvonal húzódik, egyik lábad Ausztriában, a másik Olaszországban. A kilátás egyszerűen fantasztikus. Nem túl hosszú, de annál változatosabb pályákon lehet a kabinos aljáig visszacsúszni. A felvonók többsége sajnos csákányos, de számtalan kellemes kék pályát lehet becsúszni általuk. A gleccser honlapján 25-45 cm hóvastagságot adtak meg, ennek ellenére tökéletes pályákon húztuk az íveket.
Folyadék- és kalória pótlásra a Gletscherrestaurant hatalmas terasza és önkiszolgáló étterme áll rendelkezésre. Tömeg sehol, kint és bent rengeteg hely, asztal, üres pad.
A nap végén visszacsúsztunk 2150-ig, a síbakancsokat a gleccserből eredő patakban mostuk tisztára néhány riderrel együtt, akik szó szerint megfürödtek a jéghideg vízben.
Egyszóval nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, megérte Söldenből "átugrani", és szinte üres pályákon csúszni. Kaunertal-t ajánlom mindenkinek, aki szeret ilyen messzi, titkos ékszerdobozt felfedezni...

Szállásadónk reggel ezzel engedett útnak minket: "there are too many people on the glacier". Elkövettük azt a hibát, hogy a bakancsok a kocsiban maradtak éjszaka, reggel a parkolóban csillagokat láttunk, mire felgyötörtük a lábunkra a beton keménnyé fagyott műanyagot. Többször jártunk már itt, és az autót - no meg az üzemanyagot - kímélendő síbusszal mentünk fel a hegyre. Mindenkinek ajánlom a buszt, mert a szerpentin igazi autó gyilkos felfelé is, meg lefelé is. Nem kérnek sem bérletet, sem jegyet és a busz egyenesen a pénztárak előtt tesz le. A buszon szembesültünk a "too many people" -el először, mint a japán metrón, levegőt is alig kaptunk, annyian nyomakodtak fel a járműre. A 6.hajtűkanyar környékén éreztem az első izzadságcseppet a hátamon, ami az ember nadrágjába csurran, aztán jött a többi is.
Szóval tényleg hatalmas tömeg fogadott fent, minden felvonó csúcsra járt, de negyed óránál nem kellett hosszabb ideig várni, a kabinos gyorsan nyelte a sízőket. A Tiefenbach-i oldalon a csákányos felvonó egy óra körül üzemzavar miatt leállt - ezen a csilivili terepen ilyet!Nahát!...Nem is tudták elindítani.
A gleccser a kevés hó ellenére egészen tűrhető volt, csak dél magasságában jöttek elő az első jégfoltok. A tömeg ellenére csak egy balesetet láttunk, a mentés viszont teljesen egyedi volt: a sérült sízőt a ratrak tolólapjába illesztett ülős lift székébe rögzítetten hozták le.
Sízés után lent Söldenben ajánlom mindenkinek az Atik's Grill-t, ami egy igazi török kebabos, (a kebabon kívül 26 féle pizzát szolgálnak fel,), ahol olyan kebabot ehetünk, ami után csak elégedetten lehet hátradőlni, nem mellesleg az itteni árszinthez képest igen barátságos áron.
Holnap megnézzük a Kaunertal gleccsert, ahol egyrészt még nem jártunk, másrészt le szeretnénk ellenőrizni a síhu állítását, miszerint itt " a sorban állás ismeretlen fogalom". Meglátjuk...

MA. Nem is tudom hol kezdjem. Sok éve járunk erre a környékre karácsony és szilveszter között, de ilyen kevés hóval ezen a vidéken még nem találkoztam.
De hogy az elején kezdjem, azt gondoltuk, ha természetes havon akarunk csúszni, akkor a karácsony utáni hétfő az a nap, amikor még érdemes felmenni a kapruni gleccserre. El szerettük volna kerülni a tömeget ugyanis. A gondolat logikusnak tűnt, a probléma csak annyi volt, hogy rajtam kívül Európa sízőinek fele ugyanezt gondolta. Időben indultunk Hüttauból, ám a gleccserre vezető út elején nagyon hamar dugóba futottunk. Itt már gyanús volt a dolog, de egyszer élünk gondoltam, meg egy életem, egy halálom most már ne forduljunk vissza. Felaraszoltunk a szerpentinen, jegyvásárlás kis tömegjelenettel, indulás a gleccserre. Röpke 12 05-kor értünk fel a csúcsra. Utolsó kabin lefelé 15 40. Napijegy 49 euró, ab (-tól) kedvezmény nincs.
De minek panaszkodik az, aki Ausztriába jár sízni...?
A pályák betonkemények, kevés túrt hó a tetején. Az Alpincenter alatt két bucka között-alatt jég, majd újabb bucka. Itt próbál botorkálni lefelé a tömeg. Aztán újabb sorállás felfelé. Fél háromkor eldöntöttük, ennyi ma négyünknek 200 euróért éppen elég volt, indulás vissza a parkolóba.
Az esti vacsoránál a régi ismerős cseh házaspár arról számolt be, hogy Európa sízőinek másik fele meg Flachaut választotta... :)
Szóval a helyzet egyáltalán nem rózsás, és a helyiek szerint szilveszterig ebben nem is lesz változás. Zöldellő völgyek, legelő tehenek között itt-ott a völgyig érő keskeny hókígyók, (ezek a sípályák), és a kevés még használható pályán, mint megannyi szorgos hangya, sízők végtelen tömege.
A választás a miénk: holnap sízés helyett inkább túrázni menjünk?