Síszenvedély

Hát igen! Sosem késő elkezdeni. Én is ezt szoktam hangoztatni isemrőseimnek akiket próbálok rávenni a síelésre. És tessék, itt olvasható (kettővel előrébb) még egy megerősítő sztori. Nekem is van egy hölgy ismerősöm aki kb. 40 évesen állt lécre először. Most 65 és még mindig nyomja!
Agent írása is ismerős. :-) régi szép idők. Trabi csomagtartójából termosz tea és szalonnás szendvics a sípálya parkolójában.... Akkoriban ez így volt megoldható. Lehet, hogy kéne egy nosztalgia topic is?..vagy ez már félig az?

Azt hiszem az "elvetemültség" csúcsa az volt, amikor az első önálló sitáborunkat szerveztük egy haverommal. Autó nem lévén vonattal mentünk Rózsahegyig, mivel Donovalyban pályakezdőként drágának bizonyult a szállás (illetve előtte költöttem el egy év spórolt pénzét az első újonnan vett sifelszerelésemre ami került vagy 80e Forintba és ekkor 1997-et irtunk:):), eztért Liptovska Osada-ban laktunk és minden nap busszal jártunk fel Donovalyba sielni. Nyitástól zárásig nyomtuk, egy pár virslit ebédeltünk, vacsorára pedig minden alkalommal kenyér és szalámi, kivéve első este amikor megérkeztünk és már nem volt kenyér a boltban, ekkor chips-ketchup-szalámi volt a menü...brr. Este hattól reggel hétig pedig aludtunk mert sem energiánk, sem pénzünk nem volt egyébre:)

Csak nem állom meg, hogy ne meséljem el én is hatéves sítörténelmemet.
Nekünk is egy barátunk mondta, hogy ez nagggyon jooó! Mivel ez némi italozás közben történt, mondott még egy bankszámlaszámot is, ahová utaljak át másnap némi pénzt "aztán majd meglátjátok!". Kicsit másnaposan fel sem fogtam, mibe vágunk bele, de ha már a pénz elment, nem lehetett visszacsinálni. Sem én, sem a feleségem nem sportoltunk soha életünkben. Egyszercsak Olaszországban találtuk magunkat 47 évesen, bérelt cuccokkal, egy sípálya szélén, ami természetesen egy borzasztó meredély volt. Ez egy egyhetes, egésznapos síoktatós, namostmegtanultok program volt. Hát az első nap estéjén mozdulni sem bírtunk, még a fülcimpámban is izomláz volt. De néhány alapvető mozdulatot jól-rosszul azért a hét végére valóban megtanultunk és örökre megfertőződtünk a síelés vírusával. Annak ellenére is, hogy a feleségem az utolsó nap utolsó csúszásának utolsó 100 méterén elszakította a térdszalagját.Kipróbáltuk hát az olasz egészségügyet és a síelős balesetbiztosítást - mindkettő működött! Gond volt viszont, hogy a combig gipszelt lábával csepp híján nem fért be az autóba.
Azóta nyaralni nem járunk, minden pénzünket és időnket síelésre verjük el. Csináljuk, amíg fizikailag bírjuk (majd, ha már nem megy, a tengerparton ráérünk járókerettel sétálni).
Éveken át legalább egy hetet síoktató segítségével próbáltunk javítani valamennyit a tudásunkon. Köszönettel tartozunk ezért annak az utazási irodának, amelynek nevét természetesen nem írom ide, de akik épp most egyesültek egy másikkal (írt erről a síelők.hu is), illetve azoknak az oktatóknak, akik elviseltek minket. (Egyikükről van itt egy külön topic .) Sikerült eljutnunk olyan technikai szintre, hogy már nem erőből síelünk, nem fáradunk el a nap végére, a sokkal fiatalabbakkal is bírjuk az iramot, bármilyen színű és minőségű pályát élvezettel gyűrünk magunk alá. Valószínűleg ebben nem kevés szerepe van annak is, hogy többszöri kísérletezés után sikerült kiválasztanunk a nekünk legmegfelelőbb síléceket (Metron 11 B5 connection illetve Atomic SX 7 a feleségemnek).
Nem tudom, hogy lehet-e még fokozni a síelés iránti rajongást, de én már nyár óta hóval álmodok, a szabadság és kikapcsolódás fogalma szinte eggyé vált a havas hegyek képével.

hehe! 2 éve voltam 1-1 napokra Chopokon és tele volt a pálya ilyen öltözetű helyiekkel. Szőrös kucsma, neon overáll (zöld, rúzsaszín, lila)...stb. Tisztára, mint gyerekkoromban.
Nekem asszem még vannak képeim a fa léces időszakomból, csak be is kéne szkennelnem őket.

Sajnos nem maradt fenn képanyag az említett, nagyon rövid ideig tartó időszakról. Bár nem is bánom annyira, mert ugyanis valószínűleg zsarolásra alkalmas anyag lenne :)

uhuuhuhuu errol nekem is eszembe jut olyan foto, amikor mentem egy kinai piacos anorakkal (ilyen kukasemberes style), egy eisbares ilyen agancsos sapkaval, vmi gagyi swans szemuveggel, olcso lec, olcso baki. De sajnos sznobizmusom nem engedte sokaig hogy igy nezzek ki, es bevasaroltam mindenbol high techet. Most nem talalom a kepet, de igerem megkeresem.

koty nincs véletlenül fényképed az említett időszakból?:):)Szívből örülök,hogy az ilyen "őrültekhez" sorolhatom magam.

Hát az én símultam sem túl patinás...
4 éve az egyik barátom azt mondta, hogy márpedig síelni jó, ígyhát elmentünk velük Donovalyba egy hosszú hétvégére. A felszerelésem: kölcsönkért évtizedes bakancs, rózsaszínű ( női?! ) síléc, "susogós" melegítő jégeralsóval ( rögtön átázott ), ősrégi "medveölő" síbotok. Szóval kb. 1970-es retro Csehszlovák dizájn. Szépen nézhettem ki!
Azóta már 2-szer nyáron sem bírtam ki síelés nélkül... Most már saját Metron M:11-el csusszangatok, hacsak lehet pályán kívül...

Hát, az én síelős múltam nem túlzottan patinás és viszonylag hosszú út vezetett az első csúszáshoz. A hegyek és túrázás(télen-nyáron) iránti szeretet hamar belém ivódott, gyermekkoromban sokat jártunk túrázni és ez egyre csak fokozódott, de emellett már általános iskolában szerettem volna legalább egyszer egy sítáborba elmenni. Akkor talán még nem is a síelés vonzott, hanem a hangulat. Később aztán prózai oka volt, hogy pl. főiskola alatt nem jutottam el: amikor lett volna kivel, akkor nem volt rá pénzem, amikor meg lett volna pénzem, akkor nem volt kivel, egyedül meg nem volt kedvem menni. Aztán egyre többször mentünk külföldi túrákra is és elkezdtem megideologizálni, hogy "dehátugyeén mégiscsakturistavagyok", csak nem fogom felvonóval cipeltetni magam! :-) Egyszer aztán kiderült, hogy az egyik szlovákiai kollégánk régebben gyakorló síoktató volt és még most is szokta a kollégákat oktatni és egy általa szervezett "eseménykor" Donovalyban találtam magam. Még ekkor is azon járt az eszem, hogy bár inkább mennék túrázni! De amikor először sikerült végigcsúszni valamelyik "hihetetlen" meredek (legalábbis akkor annak tűnt) gyakorlópályán akkor valami arra sarkallt, hogy ezt újra meg újra megtegyem. A 3. napon már a Nova Holára is felmerészkedtem. Ennyire még soha nem fáradtam el mozgásban mint akkor, de tudtam, hogy akarom még ezt csinálni. Közben aztán megismerkedtem a Párommal, akiről kiderült, hogy nem annyira elkötelezett híve a túrázásnak mint én, de reméltem, hogy a síelést még megkedveltethetem vele is. El is mentünk 2 napra ugyanazzal a társasággal mint korábban és az első napon, amíg Ő tanult a kollégámtól, én sikeresen eltörtem a kezemet. Gondoltam ez nem túl bíztató Neki, de másnap azért gyakorolt kitartóan és egy kedves barátommal (aki nagyon jól síel) egy meglehetősen fekete pályára kerültek. Fél órán keresztül figyeltem, ahogy evickélnek lefelé (esés-oldás-lécösszeszedés-pihenés-csatolás-esés...stb.) és gondoltam, hogy ha velem szóba is áll még valaha, síelni azt nem jön többet. Aztán amikor holtfáradtan leért, rámnézett és közölte, hogy "Nem tudtátok elvenni a kedvemet!", megkönnyebbültem... :-) Amikor levették a gipszemet, vettem saját felszerelést és 2 hét múlva már Hochkaron voltunk. Együtt. :-) Mostanra már mindenféle pályát tudunk élvezni, érdekes helyeken jártunk és egyre több barátunkat sikerül rávennünk, hogy lécet csatoljon a lábára. Azért továbbra is engem lelkesít jobban a dolog, de azért az együtt síelések sem maradhatnak el.
Tudom és érzem, hogy sosem fogok megtanulni úgy síelni, ahogy azok tudnak akik kicsi gyerekként tanulták, de ha lesznek gyerekeink, Ők valószínűleg már korán megismerkednek ezzel a sporttal. Annál is inkább, mert a megegyezés szerint a szabadtéri sportokra nevelés az én feladatom lesz! :-)
Ha meg "viszonylag normálisan", tényleg bármilyen terepen le tudok majd jönni, a sítúrázás lesz a következő amit kipróbálnék...

Sátoraljaújhelyen születtem 1980-ban. Aki ismeri ezt a gyönyörű szép várost, az tudja mi a közös bennem és a síelésben. Nem emlékszem az első csúszásomra, az első felszerelésemre, csak fotók örökítették meg a kezdeteket. Óvodában kezdtem. Nálunk ez a sport, akármilyen hihetetlen is hallani 1984-ben kötelező aktivitás volt. Köszönhetően Boda Pali bácsinak és Nándi bácsinak. Aztán teltek múltak az évek, és a részemmé vált ez az sport és ez az életérzés. Olyan mint a lélegzés. Miután kikerültem kis városomból (Főiskola miatt és mivel elmaradtak a havas telek nálunk), nyugat felé vettem az irányt. Elszántságomra és hobbymra több újonnan szerzett barátom is felfigyelt, és büszkén mondhatom el magamról, hogy több tucat emberrel szerettettem meg ezt az életformát, akik mai napig társaim a síelésben. Megnyugtató és örömmel tölt el, hogy a síelést kedvelők száma évről-évre nő, és ebben én is kivettem és kiveszem a részem!

51 évvel ezelőtt 4 évesen vitt először édesapám a Normafához. 1/2 órája síeltem, amikor odajött édesapámhoz egy férfi és azt kérdezte hány éve síelek. Nem akarta elhinni, hogy először van léc a lábamon. Azt hiszem ekkor el is dőlt minden. Szerencsés voltam, mert az Istenhegyi úton laktunk, így minden áldott nap iskola után irány a Normafa. (Érdekes, akkor telenként még volt hó.) Ratrak híján gyalogosan tapostuk le a pályát, hogy síelésre alkalmas legyen. Mint már SZAB is írta, akkor még volt felvonó és világítás is a Kisnorma és Nagynorma között, így este 9 előtt nem értem soha haza.(Szívem szerint kitekerném a nyakát annak a nagyokosnak, aki környezeti ártalmakra hivatkozva megszüntette) Azután elkezdtem komolyabban is foglalkozni a sporttal és Szalai Laci bácsi irányításával a MAFC csapatában síeltem, többek között a Detre testvérekkel, Szalai Petivel, Jaross Tamással, Schumitsch Gabival. Fantasztikus volt a Normafától lesízni a Harangvölgybe, majd az egyesület kisbusza hozott minket vissza. Azután jöttek a szlovákiai utak, majd amikor már lehetett, akkor irány az Alpok komolyabb terepei. A családi életben is döntő szerepe volt, bár az első feleségem nem szeretett síelni, így a 3 gyerekemmel jártam a sípályákat. Ők is megszállott síelők lettek, a legkisebb (17 éves) boardozik is, és szuperül síelnek, bár nem versenyeznek. (A 2006-os Telekom kupát a középső nyerte, a kicsi második lett). Jelenlegi páromat is a síelésnek köszönhetem, a megismerkedésünk is ennek köszönhető. Azóta közösen járjuk a hegyeket, sajnos kevesebbszer mint amennyit szívem szerint mennénk. Egy biztos, előbb leszek járóképtelen, mint hogy abbahagyom a síelést.

Nálam 1,5 évesen kezdődött. Családom is megszállott síelő família. Nagyanyám 78 évesen még síelt, bőrbakancsba, faléccel a Normafánál. Családdal minden télen a Tátrában síeltünk. Nem tudom, hogy a síelés vagy a körítés tetszett akkoriban. Mert nagyon élveztem, hogy szüleim velünk foglalkoznak, találkozhatok az unokatesókkal, barátokkal. Létezik Bystrán, egy ma divatossá vált un. üdülőfalú, faházakkal. A hetvenes, nyolcvanas években nagyon kevés hasonló üdülőfalú működött. Csak protekcióval lehetett szállást foglalni, azt is évekkel előre. Szóval a kandalló, a pályaszállás, a bandázás ez mind a "síelésnek" nevezett kikapcsolódás része volt, ami alapvetően meghatározta az életfelfogásomat. Középiskolás koromban, már komolyan foglalkoztatott a technikai rész. Természetesen az OSC edzésein 77-től ott voltunk a húgaimmal és szüleimmel minden hétvégét a Normafán. Fantasztikus idők voltak ezek. Olyan mennyiségű tömeg sportolt akkoriban a Normafánál, hogy az mai szemmel felfoghatatlan. A technikát Zulajtól, Majtényi Zsombortól(+), Guszti bácsitól sajátítottam el. Suli után mindennap mentem síelni, barátaimmal. Akkoriban volt még felvonó, világítás. Apám munka után a nagybátyáimmal jött utánunk, esti síelésre. Tízig volt világítás, utolsóként mentünk haza éjfél körül. Középiskolában több osztálytársamat fertőztem meg a síelés szenvedélyével. Természetesen technikámat a versenypályán is próbára tettem. Egyetem alatt 80-es évek végén és utána is minden szabadidőmet a sípályákon töltöttem. A fizetésem nagy része is erre ment el. Hétvégente Szlovákia, évi 2-3 alkalommal Franciaország, Ausztria. Nyáron a síeléshez hasonló élményt nyújtó szörf és vitorlázás is az életem része lett. Természetesen már az első autóválasztásnál is fontos szempont lett, hogy utazóautó legyen és "tudjon felmenni" a hegyre. Nálam nem volt szempont, hogy tudjon síelni a párom, de aki nem akart megtanulni az lemorzsolódott. Három lányom született. Azt nem kell mondanom, hogy hétvégente megint fent vagyunk az edzéseken. A nagylányom technikailag ott tart 10 évesen ahol én 20 évesen. Magyar Bajnok lett. Szóval ez nálam életforma. Most én szervezem a "kandallós, családi síeléseket" nagyszülőkkel, unokatesókkal. Remélem lányaim, folytatják a hagyományt....

A legőrültebbek azok a magyar családok akik versenyeztetik a gyereküket. :))

Örülök a felvetésnek!
Engem jóapám 4-éves koromban ('79-et írunk) ráállított egy lécre Eresztvényben. Onnantól kezdve minden tél úgy telt el, hogy mentünk mindenfelé síelni, gyerekkoromban leginkább Szlovákiába és a hazai helyekre. A Szlovák pályák nagyon jó iskolának bizonyultak, így utólag. Tisztán emlékszem, arra az örömre (kb. 12- évesen) amit az okozott, hogy először ráéreztem a ritmusra és így produkáltam életem első rövid lendületét (hagyományos technikával). Rengetegszer előfordult, hogy én hazamentem suliból, apám meg melóból, be a kocsiba és irány a Normafa úgy este 8-ig. Sajnos volt 2 év amikor ki kellett hagynom, de hál' istennek rég elmúlt az az idő. Feleségem is az én hatásomra kezdett el rendesen síelni, a lányomat(4,5 éves) meg már egy hónapja viszem sísuliba. A 2 évvel ezelőtti nagyon hószegényes szezonban (amikor innen a fórumról jöttünk össze páran egy-egy napokra) képes voltam hajnal 3-kor felkelni, hogy 400-km-rel arrébb (Hochkaron) síeljek 9-16-ig, és jöjjek haza. (De nem voltam egyedül ezzel, mindig akadt társ hozzá :-) )
A síelés jelenti nekem a pihenét és a teljes kikapcsolódást. Tengerparton fekve, semmittevéssel nem tudok pihenni, mert az agyam nem kapcsol ki. Bezzeg a pályán megszűnnek a hétköznapok és egy más világba csöppenve nem lehet másra gondolni. Csak a pálya és én! Nyáron is előbb megyek túrázni valami magas hegyre, mint tengerpartra, és ebben a feleségem is partner, mert valamennyire sikerült megfertőznöm.
Agent által említett vasalás és kofixolás, élezés szintén a gyerekkori emlékek közé tartozik, apámmal mindent mi csiáltunk otthon. Sajnos most nincs helyem az ilyesmire, így marad a szervíz.
Sok havat mindenkinek!

Ohhoho, mennyire jó téma!
Én megszállott korcsolyázó voltam, aztán gimnázium másodikban (1991) rábeszélt egy osztálytársam, hogy menjek már el sítáborba, mert mekkora buli. Érdekes ami történt, mert valamiért még a sítábor előtt úgy éreztem, hogy én nagyon fogom szeretni ezt a dolgot, tehát eladtam a C64 számítógépemet és vettem egy használt 195cm-es használt Kneissl lécet, máig emléxem, akkoriban borsos 4700 Ft-s áron. Bakancsot, síruhát kaptam kölcsön. Poprádra mentünk a sítáborral, odaúton Donovalyban álltunk meg síelni, itt csatoltam először (ha persze a szobai csatolásokat nem számítjuk:) A tapasztaltak csak legyintettek, hogy milyen kevés meg jeges a hó (utólagos emlékeim szerint is volt vagy egy méter és nem volt jeges:)) én meg leesett állal áltam a fehér mesevilágban és egyből a kezdő lifthez való lecsúszáskor egy bokorban landoltam, az első tányéros liftezés szintén eséssel végződött, azonban másodszorra már sikerült és azóta soha nem is estem ki liftből. A rábeszélés elkövetője megmutatta a hóekét (ő sem tudott mást), ennyi volt életem során az oktatás. Mindent ellesésből és saját kútfőből tanultam és hatalmas élvezetet jelentett az új dolgok, technikák felfedezése.
Mivel a családban csak a nagyszülők rendelkeztek síelő múlttal, az áttörést az jelentette, amikor a szülőket beleugrattam a körforgásba, innetől aztán nem volt megállás, nekik köszönhetően sok helyen és sokat síelhettem. Első carving 1997-ben (majd egy évig spróoltam rá), emlékszem még Ausztriában sokan kérdezgették, hogy ez most meg vajon miféle léc?:) Persze mánia, barátnő témában alap kikötés volt, feleségválasztásban is alapértelmezett volt, hogy síző legyen, anno. pár nő is lelépett, mert nem bírták elviselni, hogy télen a sízés a no.1.:)
Persze párhuzamosan mániákus sífelszerelés bütykölővé is önképeztem magamat, Jóanyám mondjuk meglehetősen morcos volt, amikor az én egyik vaxoláson után Apám ingjének vasalása kimagaslóan kemény inget eredményezett (miután belevasalta a talpon hagyott vaxot:):) otthon rengeteg síkarbantartó cucc, vaxxal, kofixxal lecsöpögetett padló, szőnyeg:) 2004-től pedig sielok.hu és símánia újságírás szakértés, nagyon dióhéjban ennyi a történet, a szenvedély témát majd később összefoglalom:)

Ez olyan mint a cigaretta függőség.Azért írom ezt mer 4 éve nem dohányzok és az árát a síelésre fordítom.Ha bele gondolok hogy napi 500 Ft a cigire az évente 180 000 durván és csak 4 éve jöttem erre rá.Gyerek korom óta síelek mióta az eszemet tudom 59 ben születtem, csak a síelés érdekelt,persze ha nem volt hó de volt jég akkor meg a korizás.Sieltem én már sárban úgy hogy vizel locsoltam a dombot az udvarunkban, falevelet hordtam rá hátha jobban csúszik. Apám össze is vágta tűzifának a lécemet.De valahonnét mindig koldultam egyet mert sí nélkül nem tudok élni most is van a pincében 4 pár, nem szoktam eldobni vagy eladni valakinek mindig jól jön szűköseb napokon.Gyerek koromban én tapostam a sípályát a nagyoknak csak valaki jöjjön csúszni,hogy ne legyek egyedül.18 éves koromban vettem életem első saját lécét akkor is állt a buli apámmal hogy ilyen szar hülyeségre költöm a pénzt kemény 5000 Ft ba került és már műanyag talpa volt,ment mint a meszes.Ja és nem olyat vehettem amilyet akartam hanem amilyen éppen volt Pécsen a sport boltban,a daliás 165 cm hez 195 cm lécet.még mindig megvan a PAMPOROVÓ. Waxot hozzá NDK ból szereztem be még indig van belőle mutatóba.Három éve járunk igazi sípályákra .A feleségemet is megfertőztem 42 évesen tanult meg. Idén Kreischberg ben már simán lejött a piros pályákon.Köszönhető POWE jó tanácsainak amit Unterberg ben adott.Ja még a kereszt fiam is megfertőződött Ő is jön már velünk ha bírjuk anyagiakkal. Lesem minden novembertő laz eget és az internetet, hogy mikor esik már a hó. A mai napig kitaposom a pályát a házunk alatt mert sajna a közelünkben nincs felvonó,de már használható pálya sem.
Nem érdekel ki mit mond szeretem a havat a telet és a hegyeket. Egy egy hóesésben kimegyek még éjjel is sétálok a friss hóban.
Hát nem tudom mi ez ha nem síszenvedély? De szerencsémre rátaláltam a hozzám hasonló síelést imádókra és ezt nembánom.
Röviden ennyi az én történetem.

Üdv: szala Jó havat széles pályákat.

Ui: Legyen már Hóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Valami készülődik már messze Észak keleten:
http://www2.wetter3.de/Animation_12_UTC/168_35.gif

Hat sztem ez betegseg. En kb 3 eve kaptam el a kort, addig immunis voltam ellene, pedig testvereim sot szuleim is jartak sielni. Egyszer egy Kekesteto szankozason /mivel a szankopalyan sokan voltak es minosege is eleg rossz/, bereltunk 1par lecet nekem es paromnak es egyet a hugomnak es baratnojenek. Kozulunk csak a 10evvel fiatalabb hugom tudott sielni, probalt belevinni minket a hoekezes elmenyebe:) kisebb nagyobb sikerrel. Elso felvonozasomkor ha jol emlekszem minimum 5x estem le a tanyerosrol, de a vegen csak felmentem:) Nekem ott akkor megtetszett az egesz, megfertozodtem. Azota sok ido mult el, es eleg sok minden megvaltozott: sajnos magyar palyakat elso evben kivegeztem, nem felel meg se minosegben se nagysagban (igerem ha lesz ho, meg minden ujra megprobalkozom veluk), ezert inkabb eloszor szlovak, majd azokat is mellozve immar csak es kizarolag ausztriai palyakra jarunk a parommal. Probalunk minnel tobb idot havon tolteni, kb 30-40napot evente.

Ez az egyetlen dolog ami teljesen kikapcsol. Amikor palyan vagyok megszunik minden baj, minden gond, es csak en a lec es a ho van. Semmi mas. Szerintem az ember ha egyszer kiprobalja ezt a csodat, ezutan csak ezt fogja keresni az eletben. En ahogy vege a szezonnak mar a kovetkezore gondolok, inkabb a telet szeretem azota nem a nyarat.

Remelem meg tobb ember fog megbetegedni, es jonni velunk csuuuusssszzzzni!

Jó havat mindenkinek!
powee

Ezen a helyen érdekes beszámolókra számítok arról, hogy ki milyen mértékben megszállott, mire vetemedett/vetemedik annak érdekében, hogy hódolni tudjon a síelés szenvedélyének.
(Csak azért nem a símánia kifejezést használom, mert az már foglalt az ismert újság által.)
Számomra is a síelés az életem legnagyobb szenvedélye középiskolás korom óta, amióta csak kölcsön lécekkel, lehetőségem nyílt megismerni ezt a sportot. Ez már nagyon régen volt, messze eltérő körülmények között, külföldön, ugyan jó adottságokkal rendelkező, - de sajnos nem alpesi - országban.
Szóval megboldogult lánykoromban miután már tapasztalt síelőként hazajöttem, az akkori hazai sívilágban forgolódva tapasztaltam milyen konfliktust okoz, ha valakinek a párja, csak a pálya széléről asszisztál a kedvesének, milyen türelmetlenül toporog, míg a párja önfeledten csúszkál.
Nekem annyira fontos volt a síelés, hogy a jövendőbelim lánykérése alkalmával kerek perec kijelentettem, hogy addig hozzá nem megyek feleségül, amíg meg nem tanul síelni. Addig neki semmi kapcsolata nem volt e sporttal, én oktattam őt, és nagyon hamar megtanult síelni. Azóta is rendszeresen síelünk, és a házasságunk is boldog! Két felnőtt fiam természetesen már gyerekkoruk óta síel, ők is hasonló irányban terelték/terelik párjukat. Alig várom, hogy az unokáimat is megfertőzhessem a síelés szenvedélyével.