pálinkás által küldött hozzászólások listája

Eltelt egy ev es mi ujra a Fogarasban vagyunk. Az idojaras most sem a legkedvezobb, de azert jobb mint tavaly. Tegnap beteljesult egy 20 eves alom, vegig megcsusztuk a Doamnei volgyet (6 km, 950 meter szint lefele, elotte egy 200 meteres kimaszassal). Aztan jutott ido meg ket szep maszasra, ereszkedesre.
4-es lavinafokozat van, amit kisse tulzasnak tartok, de azert ovatosan kell kozlekednunk. Tegnap egyet szerencsesen megusztunk, kozvetlen folottunk szakadt be, raadasul az erdoben egy nyiladekban, epp ki tudtunk sielni elole (uj stilust teremtve: full speed down a fak kozott).
Ma kb 100 kilometeres szel a gerincen, csak hason lehet kimaszni. Meleg van, nem fagyott az ejszaka sem, igy a ho mondhatni tavaszias.
Holnapra hidegebbet es napot josol a helyi meterologia, remeljuk szep kondiciok mellett csuszhatjuk meg vegig a Cascada volgyet.
Reszletes beszamolo, fotok es video otthonrol...

Tegnap megjártuk Chopokot - jómagam a fejlesztések óta először. Visszaolvasva ezen az oldalon, inkább panaszokat találtam a megváltozott körülményekre, ráadásul hozzáértők billentyűzetéből, ezért vártam is, de tartottam is az élménytől.

A leggyakoribb kritikák: egyre több a pálya a korábban üres hegyoldalban, a régiek tovább szélesednek, az új liftek hozzák magukkal a tömeget, ami sorbanállást, zsúfoltságot, tömött parkolókat okoz. Mindez pontosan igaz.
DE. Engedjétek meg, hogy egy önző freerider szempontra is felhívjam a figyelmet. Ennyit korábban soha nem lehetett egy nap csúszni Chopokon. Nem is feltétlenül arra gondolok, hogy az új kabinosok gyorsabbak, mint a régi tányérosok. Elég gyorsak azok, nincs velük semmi baj. A lehetőségek a északi és déli oldal profi összekötésével szélesedtek ki - összehasonlíthatatlanul. A déli oldalra utazva (ami legalább egy óra úttal rövidebb) kényelmesen és megbízhatóan elérhetők az északi oldal freeride zónái is - ezeket a déliekkel kombinálva pedig a korábbinál sokkal pazarabb lehetőségek nyílnak. Számunkra ez olyan pluszt ad a terep egyébként is magasan pozitív megítéléséhez, ami egybehangzóan sokkal többé teszi szemünkben Chopokot.

Reggel valóban kivártuk a legalább 15 perces sorbanállást a négyszékesnél, ez sajnos a szűk keresztmetszet. Aztán a Kosodrevina új kabinosánál is riasztónak tűnt a sor, de ez gyorsan lement, a nagy lift "ette" a népet. (Persze az agresszív tolakodás a beszállásnál nem szűnt meg, ahhoz úgy hiszem nem technikai fejlesztések szükségesek. Vicces, hogy nem csak annyian szállnak be a liftbe, ahányan le tudnak ülni, hanem a térdek közötti szűk résbe is benyomakodnak még vagy öten-hatan. Gyakran sílécestől, mert az már ugye nem fér el az ajtóra szerelt, ülőhelyek száma alapján tervezett tartókban. Mint a metró a reggeli csúcsforgalomban.)
A Deres liftnél a szokásos sor, semmi extra. Ereszkedtünk párat ezen az oldalon, majd belevetettünk magunkat az északi fal örömeibe. Na az itteni meredekebb, szűkebb kuloárok és alattuk a kiszélesedő lejtők még adták az alig-alig összejárt szűz havat. Ezeknek a beszállása fentről azért elég morcosnak néz ki ahhoz, hogy a tömegeknek eszükbe se jusson belepróbálni. Így ott szinte zavartalanul lehet csúszni. És keresve az utat a második körnél már rájöttünk, hogy nem is kell székezni felfelé, hanem megoldható egyből az új északi nagykabinhoz traverzálni, ami alig 10 perc alatt emelkedik vissza a csúcsra. Szűk fél óra így egy északi kör, a liften lehet pihenni vagy elfogyasztani egy-egy szendvicset, csokit. Aztán ahogy felért az ember, rögtön tud indulni akár jobbra, akár balra és mehet az újabb kör, keresve a legérintetlenebb területeket, pályát minimálisan, csakis a lift megközelítéséhez szükséges utolsó 2-300 méteres szakaszon használva. Legalább 8-at fordultunk itt, ami korábban még az északi oldalról megközelítve is nehezen elképzelhető volt - a déliről pedig ugye lehetetlen. Aztán a liftek zárása után egy pihentető és olcsó kaja a naplementétől narancssárgára festett Kamenna Chata-ban. Befejezésként kicsúsztunk hosszan a Gyömbér felé, majd beereszkedtünk a völgybe egészen az alsó parkolókig csúszva. Itt már a naptól megsütött hó visszafagyott, lent pedig a patakmeder mentén keményre taposott szűk ösvényen kellett lejutni. De jó kis kaland lett ez egy nagyszerű nap végére, éppen besötétedett, mire az autóhoz értünk.

Igaz, egy alkalom azért nem alapos tapasztalat, de hazafelé egyetértettünk, hogy nekünk ez után az új Chopok jobban tetszik (ha a hegy magányára vágyunk, úgy is sítúrázni megyünk).
Aki pedig nosztalgiázni szeretne: a Deresen túl minden változatlan. Tudsz annyira messzire csúszni, hogy kevés legyen a nyom, és ne hallatsszon oda a fejlődés "zaja". Ott a Chopok megmaradt CHOPOKNAK.

Ezt a hosszú hétvégét a Gastein-völgyben töltöttük. A pályák állapotáról sok információval nem szolgálhatok, összeszámoltam, mindössze ötöt ereszkedtünk kezelt pályán a három nap alatt.
Viszont freeride fixációval megáldott (vagy vert) sporttársaim számára nagyszerű hírem van: újabb paradicsomot találtunk.

Többször jártam már ebben a sírégióan, de mindeddig társak híján nem nagyon kalandoztam el 50-100 méternél messzebb a pályákról. Olvastam azonban ezeken az oldalakon golo kolléga posztjait a itteni magyar freerider bázisról és csapatról, így már ismeretlenül is szerettem volna egyszer becsatlakozni egy ilyen kalandba.
A ház ideális helyen van, jól felszerelt és kényelmes, a házigazdák előtt pedig elismerő meghajlás így utólag is. Mindenkinek bátran ajánlom, aki ezen a környéken keres szállást, főleg ha valami extrémebb sport kipróbálására is vágyik.

Pénteken Angertalban csúsztunk az úgynevezett "hátsón". Ez a sárga kabinossal közelíthető meg, annak tetejétől ki kell traverzálni hosszan a Stubnerkogel hegyállomás majd a régi négyszékes lift felé és az alatt tovább messze-messze balra, igyekezve minimális szintet veszteni. Aztán onnantól csak lefelé a végtelen hómezőkön, majd az először ritkás később egyre sűrűsödő és meredekebb erdőben. A ride vége egy sífutó út, ezen kb 15 perc taposással vagy gyaloglással lehet visszajutni a sárga kabin aljába. 1100 méter szint, legalább 10 km hossz, változatos meredekségű terep, parádés mentek (lásd pl golo múlt heti videóját lentebb). Ami legjobb, hogy azonnal mehetünk fel a lifttel és lehet kezdeni újra az egészet előlröl.

Szombat-vasárnap Sportgastein volt a terep, a pénteki egész napos havazás után zavartalan napsütésben és mínusz 10 alatt hőmérsékletekkel. Ez a pályarendszer kevésbbé népszerű az átlagsíelők körében, mivel mindössze egy hosszú kabinos és egy csákányos lift szolgálja ki. Viszont nagyon hóbiztos, és gyakorlatilag egy nagy üres, döntött platón van az egész, így freeride szempontból maga az álom. Bemelegítésként a pályák között kezdtünk, legalább 30 cm porhóban, széles, alig-alig összesíelt szűz lejtőkön. Aztán ahogy szaporodtak a nyomok, kipróbáltuk a jelzett freeride útvonalat, ami a kabinos tetejétől kanyarog ki balra az elhagyott területekre, egészen a völgyig. Itt egy sífutóúton kellett visszataposni a liftig, a mínusz 17 ellenre ez azért izzasztóra sikerült. Vasárnap, amikor itt melegítettünk be, már nem csúsztunk le a sífutóútig, hanem az utolsó, egyébként szuper ereszkedést kihagyva visszatraverzáltunk hosszan jobbra, és így elérve a szélső fekete pályát egyenesen a liftig csúszhattunk.

Ezután jött a híres Nordseite. Egy olyan kb 1500 méter szintereszkedésről beszélünk, ahol biztosan minimálisan 10+ kilométert kell csúsznod. Messzi tájakról is járnak ide freeriderek egy-egy ilyen lesiklás kedvéért. A beszállása közvetlenül a kabinos hegyállomásától jobbra indul, gyakorlatilag egy métert sem kell gyalogolnod hozzá, az alja pedig a Mautstellénél (a sorompónál, ahol Sportgasteinbe felautózva a bérletet be kell mutatni) érkezik ki az országútra. Innen a rendszeresen közlekedő síbusszal lehet visszajutni a liftig. Ahogy az ember a tetejéről lenéz, elképesztő távlatok nyílnak a völgy aljáig, amit gyakorlatilag teljesen be lehet csúszni szabadon kalandozva a szinte határtalan terepen.

Már szombaton észrevettük a liftről, hogy néhányan a felső kék pályák mentén jobbra lefutó csipkés gerincre másznak ki, és onnan a túloldalon csúsznak le valamerre. Megfigyeltük a Nordseite felől is, és láttuk, hogy egy meredek kuloáron lehet beereszkedni, majd annak kiszélesedő aljából visszacsatlakozni a normál Nordseitéra. Tehát megvolt a lejöveteli út is a vasárnapi kivitelezéshez.
Léceinket a hátunkon cipelve, kellemes 15 perces mászás után értünk ki a gerinc egy bevágásába, ahol épp annyi hely van, hogy 2-3 ember elférjen, de csatolni már csak egyesével lehet. A beszállás valóban szűk és meredek, tovább nehezíti a helyzetet néhány kiálló szikla, tehát a megoldás beugrós vagy lemászós (ez utóbbi a nehezebb).
Aztán a jutalom a mászásért egy ritka jó ereszkedés, brrrrrrrr, még most is borzongok, ha visszagondolok. (Telefonos képekkel dokumentálva lentebb)

Nagyszerű élményeket hoztunk haza, igen magas sportértékkel, napi 5000+ szinteket mentünk (csak lefelé) nem akármilyen terepeken, nagyszerű hóban, kifogástalan időjárással. Nem gyakran jön ki ilyen tökéletesen egy egész hétvége.
Freeride forewer!

Január első napját Csorba-tónál töltöttük. Az előző két napos tátralomnici működésünk után (részletesen a vonatkozó topicban) kellemes meglepetés volt, hogy nagyon kevesen választották aznapra a síelést, nyilván inkább a szilveszeri buli fáradalmait pihenték ki.

A felső parkolókba nem engedtek fel a rendőrök, s ezt nem is éppen európai módon hozták tudtunkra. Így lent, a vasútállomás mellett kialakított nagy parkolóban tettük le az autót. Innen az ingyenes, kb 3-4 percenként közlekedő síbusz vitt fel minket a pályákhoz.

Hó sajnos itt is elég kevés van, de a pályákat ennek ellenére kiválóan megcsinálták. Az összeset végigcsúsztuk, és azt állapítottuk meg, hogy a hosszú völgypályákat valahogy jobban sikerült eldolgozni a pályamunkásoknak. A felső 6 székes alatt jobban érvényesült a műhó jellege, de azért ez is élvezetes volt.

Összességében kicsi, de klassz síterepet ismertünk meg, sokkal jobban tetszett, mint Tátralomnic. Kellemesebb lejtésűek a pályák, elég hosszúak és szebb a tájkép, itt ugyanis megúszta az erdő a nagy vihart. Nem tudom, a liftek mire elegendők tömeg esetén, de most nulla sorbanállással lehetett róni a köröket egymás után.

Zárás után megint macerás volt kissé lejutni a síbusszal, betudható a helyi sorbanállási szokásoknak és a nagy gyúródásnak a buszon, de ez cseppet sem tudta elvenni a kedvünket. Jó kis nap volt!