bertazs által küldött hozzászólások listája

01.26 és 01.31. között síeltem Isolán a Travelex szervezésében és mivel a bérletünk Auronra is érvényes volt, egy alkalommal fakultatív programként átvittek a szervezők 5 euro fejében, hogy az itteni pályákat is kipróbálhassuk.
Auron nagyjából Isola nagyságú terep, 130 km pályát foglal magában. Az már a térképen is szembetűnő, hogy valamivel kevesebb a pálya, viszont hosszabbaknak tűnnek és erről a valóságban is meggyőződhettem. Már Isola is tetszett a változatos kitűnő pályáival és ebben itt sem volt hiány, viszont itt lehetőség nyílt több km-es egyben csúszásokra is. Az egyik ilyen fantasztikus piros pálya a Dome felvonó tetejétől 2450 m magasról induló és a Butieres felvonó aljába érkező Riounet nevű.
A buszút kb. 1 órát vett igénybe, isolai szerpentinen le, auroni szerpentinen fel. Egy hatalmas szinte üres parkolóba érkeztünk. Verőfényes napsütés és -4 fok fogadott 1600 méteren. A parkoló közvetlenül a pálya mellett terül el és itt választhattunk, hogy a terep bal szélén lévő Blainon négyes ülős, vagy a Las Donnas nevű kabinnal megyünk-e fel. Mivel a kabin épp akkor ment el, a Blainont választottuk. Első csúszásunk a Traversée 2000 kék átcsúszó pályán vezetett az Abris nevű lift aljába, amivel feljutottunk a 2474 m-es Las Donnas csúcsra. Onnan a Baudric, Traversée colombier és Blainon egymásba fonódó kék pályákon lecsúsztunk 1600 méterre a Blainon 4-es ülös lift aljába. Ez egy szép hosszú csúszás, egy lankás, sima, kezdőknek is nyugodtan ajánlható kék pályán, ami inkább a tájban gyönyörködésre alkalmas, mint tempósabb síelésre. A bemelegítés után újra a Blaion liften ültünk és látva az alatta lévő Colombier nevezetű piros, nagyon jó esésű, bár sajnos nem túl hosszú pályát, kedvet kaptunk a kipróbálására. Fantasztikus adrenalin bomba, remek, tempós csúszás volt, így még kétszer megismételtük. Ezután újra az Abris lift felé vettük az irányt és kipróbáltuk Las Donnasról induló fekete Combre des abris nevű pályát ami nem volt veszélyes, sem buckás, sem túl hosszú, talán csak keskenyebb mint egy átlagos piros, ezért a fekete besorolás. Ez aztán a tényleg piros, szélesebb, jó esésvonalú Ciavalet nevű pályában folytatódik, majd kék Vallons-ként ér le a völgybe. Mivel a nap a Las Donnas csúcs fölött halad, így az itt lévő pályák jelentős részére a csúcs árnyéka vetül, így nem is romlik az állaguk délutánra sem. Eddig hibátlan, fantasztikus, nem buckás, nem jeges nagyon jó minőségű pályákon csúsztunk. És még előttünk állt a másik oldal, az igazi napos pályák felfedezése. A Dome felvonóval felérve a már említett Riounet pályára jutottunk és a széles, hullámos, remek kanyarokkal és letörésekkel tarkított hosszú piros pályán "lezúztunk" a Butieres lift aljába. Itt újabb csodás, jobbnál jobb pályákra bukkantunk, mint pl. a Coupé nevű piros, vagy a Roche igliere fekete. Sajnos ezek is elég rövidek voltak. A chalvet nevű két üléses lift sajnos nem ment, de a Butieres, vagy a Haute Plane nevű felvonókkal minden pálya elérhető volt. Sajnos a Butieres liftet többször leállították pár percre, aminek nem sikerült megfejteni az okát. Utoljára A lieusoni rész felfedezése maradt, ide egy laza kék átcsúszón, vagy a croix nevű fekete pályán lehetett eljutni. A fekete nem volt túl meredek, vagy nagyon buckás, de egy szakaszon egy nagyon keskeny párkányon vitt az út, bal kézre a szakadék, nem volt túl komfortos érzés. Délutánra már itt is árnyékban voltak a pályák és egy lassúbb 3-as ülős lift vitt fel, így nem sokszor csúsztam le itt. A 3-as ülős tetejéről, ami ugyanoda érkezik mint a Butiers, két útvonalon lehet visszatérni Auron 1600-ra. Az egyik visszacsúszási lehetőség a croix fekete pályán elindulva a Puy nevű jó kis pirosban folytatódva, vagy a másik irányba a Haute Plane felé, egy szép hosszú úton, ezt választotta a sítársak 90 %-a. Ennek a felső része délutánra már kicsit buckásodott a nagyobb forgalom miatt és a végén ugyancsak állva csúszós kilátásban gyönyörködős, de szerencsére botozni azért nem kell. Középen a Haute Plane lift mellett is remek piros és kék pályákon lehetett csúszni, ki is próbáltam mindet. Hó minden pályán volt elég.
Összességében nagyon tetszett ez a síterep. Bár egy nap alatt szinte minden pályáját kipróbáltam (2 nagyon meredek ill. nagyon buckás fekete kivételével) mégsem gondolom, hogy ne tudtam volna még 2-3 napot eltölteni itt, mert sok pálya volt amin még sokszor szívesen lecsúsztam volna. Isolával összehasonlítva, itt sokkal korszerűbb, modernebb a felvonó park, hosszabb egyben csúszásokra van lehetőség, a pályák is ugyanolyan változatosak és minden tudásszinthez van több pálya is, még akár a kezdők is lecsúszhatnak a csúcsról a legaljába minden nehézség nélkül. Tömeg nem volt, a pályákon és a felvonóknál sem, talán csak Butieres liftnél gyűlt össze néha kicsit több ember, illetve az Auron 1600-ra visszavezető pályán volt kissé nagyobb forgalom, de nem volt zavaró. Egy fantasztikus, hibátlan sínapot töltöttem Auron síterepén, nagyon jól éreztem magam. A 130 km pályát azonban kicsit túlzónak tartom, mert így, hogy szinte minden pályán csúsztam, volt ahol többször is, 80 pálya kilométert sikerült összehozni. Kár hogy csak 1 napot lehettem itt.

01.26. és 01.31 között síeltem Isolán a Travelex szervezésében. Odafelé a buszos út szerencsére eseménytelen volt, de 18 óra hosszan tartott. A szállásunk a Les Adrets nevű 8 emeletes apartman ház 6. emeletén volt szép nagy balkonnal és gyönyörű kilátással a sípályákra és kb. 80 m gyaloglás után már kezdődhetett is a síelés. A szoba az olcsóbb kategóriába tartozott, szokásos kis alapterület, két helyiséggel, az "előszobában egy emeletes ágy, a "nappaliban" 1 egy személyes normál ágy és egy alóla kihúzható tábori ágy. A konyha rendben volt, voltak edények, mosogató gép, teafőző, két elektromos főző lap. Mivel mi csak hárman voltunk a 4 ágyas szobában, így elfértünk.
Isola a statisztikák szerint egyike azon síterepeknek, ahol a legmagasabb a napsütéses napok száma, ennek ellenére nagyon hóbiztos és ezt most sem cáfolta meg. Első nap volt kicsit felhős idő, no meg kedden délelőtt egy kis hóesés, a többi nap azonban verőfényes napsütés és csak az utolsó napon kezdtek délutánra olvadni az alacsonyabban fekvő részek, a hét nagy részében mínusz fokok voltak egész nap. Hóból sem volt hiány, így a pályák délutánra is remek állapotban voltak. Hétfőn azonban délutánra nagy szél kerekedett és 14 óra körül a két kabinost és az ülős felvonók nagy részét (a két modernebb lift, a Combe grosse és a Valette kivételével) leállították. Isola egyébként ideális családi síterep, minden tudásszinthez van bőséges pályaválaszték. Széles, nem buckás kékek, lendületes, szintén buckamentes pirosak jó kis letörésekkel, kezelt hibátlan és kezeletlen, buckás, meredek feketék. Isolán azonban ne számítsunk 5-6 vagy még annál is több kilométeres hosszú összefüggő csúszásokra, itt max. 3 km a leghosszabb lehetőség. A pályák nagy részét minden nap kezelik, de kétnaponta biztos hogy mindegyikre sor kerül, a két fekete, a Mene felvonó melletti Morisset és a Lou mesclun alsó szakasza kivételével. A kék, a piros és a fekete pályák közül is volt kedvencem: kékek közül a Combe grosse lift melletti Sierra és a Vallette tetejétől induló Verps. Pirosak közül a Merlier lift melletti Gypaete és a Piste de compétition, amit sajnos sokszor lezártak a versenyző tanoncok részére. Feketéből pedig a Mene felvonó alatti Lou mesclun felső szakasza és a St Sauveur tányéros lift tejétől induló Super vallon. A tájékozódás is nagyon könnyű volt, nem egy bonyolult síterep, hamar ki lehet ismerni, ráadásul minden elágazásnál korrekten ki van táblázva, hogy mi merre, milyen pályán. A pályáknak neve van, a táblákon a számok azt mutatják, hogy a liftig, vagy a következő elágazásig hány métert kell megtenni. Az egy, vagy kétjegyű számokat 100-al szorozva kapjuk meg a távolságot méterben. Isola egyetlen hátránya a lepukkant, korszerűtlen, kényelmetlen, lassú liftek, de legalább sokáig járnak, még háromnegyed 5-kor is találni üzemelő felvonót. A kabonosok még csak-csak elmennek, bár nem túl tágasak, ha teljes létszámmal szállunk be, a tányérosok viszont indulásnál akkorát rántanak, hogy még egy 100 kg-os ember is vagy 3 métert repül. Az egysebességű, lassú, rozoga kétülésesek pedig, úgy vágják vádlin ill. háton/fejbe az embert, hogy azt megemlegeti. A kezelők pedig a legritkább esetben segítenek, hogy a beszállás zökkenőmentes legyen. Szélfogó, vagy ülésfűtés még az újabb korszerűbb lifteken sincs és hóesésben sem éreznek késztetést a kezelők, hogy a havat lesöpörjék róla. A síterep legszebb pontjára a kilátóhoz is egy hosszú tányéros és annak a tetejétől egy rozzant kétüléses lifttel lehet eljutni. A panoráma mondjuk mindenért kárpótól, napos időben a tengerig ellátni. Gyönyörű.
Összességében azonban nagyon pozitív élményekkel tértem haza, a szervezés is hibátlan volt, sőt még egy flekkensütéssel és egy délutáni pezsgőzéssel is megleptek minket a szervezők. Egyik nap pedig 5 euroért átvittek a közeli Auron síterepére, ahová szintén érvényes a bérlet és ott is egy felejthetetlen síélményben volt részünk, 130 km fantasztikus pálya, de erről bővebben majd a saját topikjában.
Isolában a hütte árak átlagos francia szint, szinte minden inni való 3-4 eurotól indul, kaják min. 14 euro. Az este is nyitva tartó bárok viszont még drágábbak 7 euronál kezdődik a sör, mondjuk 3 euroért volt 1 dl fehér, vagy rozébor, az még egészen baráti a többi ital árához képest. A szállástól nem messze volt két Sherpa is kb. az itthoni árak másfélszeresével lehet számolni, pl. 1,75-ös Coca cola zero 1,92, Kronenbourg sőr 1.14 euro.
Bár Isola a maga 120 km pályájával nem tartozik a legnagyobb francia síterepek közé és igaz, hogy másfél nap alatt minden pályáját bejártam, de mégsem állítanám, hogy meguntam, simán elvoltam itt 5 napot, az auroni kirándulás meg csak hab volt a tortán. Legközelebb talán saját kocsival megyünk és akkor akár többször is át tudunk ruccanni Auronba és akkor - egy hasonló időjárást kifogva - megkockáztatom, hogy kimaxolnánk a tökéletes síelést, mindössze 250 euroért (szállás, utiköltség, síbérlet). Hazafelé menet még megálltunk pár órára Monte Carloban, az is nagyszerű élmény volt kár lett volna kihagyni.

Korábbi személyes tapasztalatok (és a az előző beszámolók) alapján is tudjuk, hogy ide leginkább hétköznap (Hétfő-Csütörtök) érdemes jönni, ezért mi kedden voltunk. Az időjárás előrejelzés gyönyörű napsütéses, szélcsendes időt ígért, délutánra masszív plussz fokokkal. Most szerencsére tökéletesen bejött az előrejelzés és a délutáni enyhébb idő sem rontott semmit (sőt inkább javított) a pályák állapotán, így egy fantasztikus sínapot töltöttünk el. Az odaút eseménytelen volt Pestről 6-kor elindulva háromnegyed 9-kor már a középállomás parkolójában voltunk.
Tömeg szerencsére sehol nem volt. Bérlet (46 euro) megváltása után sorállás nélkül mehettünk is felfelé a 4-es ülős lifttel. Sajnos a felvonók nem túl gyorsak, sőt sokszor még nagyon le is lassítják. A csúcsra érve gyönyörű panoráma, szikrázó napsütés és tökéletes, kifagyott, jól kezelt műhavas pályák fogadtak. Bár társaságunkban akadnak akik kicsit fanyalognak a műhavas pályák miatt és nem illetnék soha tökéletes jelzővel, de az utóbbi időben olyan ritkán van lehetőség természetes havon síelni, hogy már szinte nem is tudom milyen az, valamint én szerencsés vagyok, mert a stílusomhoz (sebességőrült) és a hozzá választott síléchez (Völkl racetiger RC) tökéletesek a kicsit keményébb, nem buckás, simára ratrakolt műhavas pályák, ezért engem valóban tökéletes körülmények fogadtak, egy remek napot ígérve. Természetesen minden pályát kipróbáltunk (többször is) és nem győztem betelni velük egyik jobban tetszett mint a másik. A legnagyobb kedvencem (már régóta és most is) a piros 11-es pálya, főleg a középső letörés utáni rész, ami most szintén hibátlan volt, alig voltak rajta, napos, pingpong asztal simaságú, fantasztikus, kellően meredek piros pálya, ami csábította az embert a száguldásra, meg is döntöttem rajta az eddigi sebesség rekordomat. Nagyon élveztem még az 1b-t és az erdei kék 1c-t. Ami talán kicsit kevésbé tetszett az a piros 3-as alsó szakasza mert egész nap árnyékban van és az alja elég jeges, ráadásul a jeget vékony (mű) porhó fedi, így nem is látszik és elég váratlanul éri a gyanútlan sízőt a megbúvó jég. A nap sütötte pályák viszont délutánra, ha lehet szinte még tökéletesebbek lettek, mert a nap hatására a fölső rétege kicsit megolvadt, alulról pedig temperálta a kifagyott alap, így a puhább felső rész remekül fogta a léc élét és istenieket lehetett carvingolni a szélesebb részeken. Mivel délutánra sem lettek sokan, a felpuhult pályák abszolút nem buckásodtak és még az utolsó csúszásra is hibátlan körülmények között került sor. Abba sem akartuk hagyni, szomorúan konstatáltuk, amikor lezárták a felvonót.
Összefoglalva a tegnapi napot:
Szinte már nem is tudom hová fokozni a dícsérő jelzőket, fantasztikus, lelkes csapat, kiváló pályák, remek idő, ritka az ilyen tökéletes együttállás, hogy minden ennyire klappol. Síeltünk több mint 60 km-t, én egész nap le sem csatoltam a lécemet, még a szendvicsem is a felvonón ettem meg, hogy ne veszítsek időt és ennek a tökéletes napnak minden percét ki tudjam élvezni. Úgyérzem sikerült. Minden sítársnak ilyen élményt kívánok!

Ma (01.03.) egy napot síeltem 2 fiam társaságában (7 és 11 évesek) Niederapl-on. Választásunk a szinte egyedülálló családi kedvezmény miatt esett erre a pályára és mivel még eddig nem jártunk itt, gondoltuk megismerjük. Családoknak ár-érték arányban tökéletes választás, mivel egy felnőtt napijegy váltása esetén a gyerekek 15 éves korig ingyen síelhetnek. Sőt a pénztárnál nagyon korrekten még figyelmeztettek is, hogy a hóhelyzet nem épp tökéletes és hogy helyenként köves a pálya, de minket nem tudtak eltántorítani. Emiatt nehéz is más pályákkal összehasonlítani, amelyek így jóval drágábbak.

Nagy tömeg a pályákon ugyan nem volt, de a felvonóknál időnként kellett 1-2 percet várni és néha volt egy kis tülekedés, mivel az ülősnek nem működött az egyik beengedő kapuja. Az 1 db ülős felvonó kvázi az eplényi ikertestvére, kicsit hosszabb kiadásban. Egyébként a pályarendszer is Eplényre emlékeztetett engem, csak nagyobb kiadásban. A felvonóból való kiszállás (kiugrás) is hasonlít, egy keskeny kiszállóban, kb. fél méter magasból kell kiugrani, ami azért nem annyira családbarát, még a jól síelő kisgyerekek sem tudják mindig abszolválni, így sűrűn lassítják a felvonót. Beszállásnál viszont nem lassítják és mivel állandó sebességű, a kicsiket úgy kell berántani a gondolába, miközben az jókorát odaver az ember hátára/vádlijára. Ilyen apróságok természetesen nem szegik kedvét egy megszállott síelő családnak.

Az időjárással szerencsénk volt gyönyörű napsütés és szélcsend fogadott, reggel mínusz, később 0 fok körüli hőmérséklettel, majd délutánra már jócskán plussz fokok voltak, de a pályák nem romlottak jelentősen. Egyébként is érdemes korán érkezni, mert kevés a parkoló hely. Mi még szerencsére közel a felvonóhoz tudtunk megállni, egy kis parkolóban. Bár nem fekszik alacsonyan (1220 m) az elmúlt hetek tavaszi időjárása rányomja a bélyegét a pályák állapotára. Kevés a hó, sok helyen kilátszik a föld és nagyon köves. A léceknek itt nincs esélye megúszni, a mieinknek sem sikerült csak abban reménykedhetünk, hogy még javítható.

A pályák: Mivel a szintkülönbség nem túl nagy (240 m) nincsenek hosszú meredek pályák, max. egy-két rövidebb letörés. Az ülős felvonó alatt/mellett indul egy nagyon korrekt piros pálya ami még délutánra is egész használható és a végén egy emberes letöréssel jut a felvonó aljába, ez sajnos nem túl hosszú. Ennek alternatívája egy mellette menő lankásabb kanyargósabb kék pálya (mint Eplényben a 6-os) és ugyanoda visz. A felvonóból kiszállva egyébként 2 irányba lehet indulni, rögtön alatta egy meredekebb nagyon kövesen és a másik irányba az 1-es számú nem meredek, de keskeny, kicsit köves átcsúszón, ami ugyanoda visz.

A nekünk legjobban tetsző pálya azonban az 5-ös számú erdei pálya volt ami az ülős felvonótól induló pályán, annak félútján található kis tányéros felvonóval közelíthető meg. Ez az itteni viszonylatban elég hosszú és kísértetiesen hasonlít az eplényi A1-es pályára, csak annál kb. 3x hosszabb, és ez a műút alatt egy alagúton át egy csákányos felvonó aljába vezet, ami felvisz az ülős felvonó aljához, csak sajnos a műút innenső oldalára és az úton nem túl igényesen, szakaszosan lerakott gumiszőnyegeken lecsatolva kell átjutni. A csákányos mellet egyébként még van egy nagyon kellemes nem túl hosszú kék pálya, ami kezdőknek is ajánlott.

Összegezve: Ár-érték arányban verhetetlen, gyermekes családoknak - főleg, ha gyerekek már nem kezdő síelők- nagyon ajánlott kipróbálni. Optimális hóviszonyok esetén biztosan még sokkal nagyobb élvezetet nyújt, de így sem csalódtunk. Az én fiaim is nagyon élvezték, mindannyian kellemesen elfáradtunk és pozitív élményekkel gazdagodtunk.

12.13-15 között 3 napot töltöttünk a környéken és mivel a szállásunk Flachau és a vele összekapcsolt Wagrain-St. Johann alpendorfi állomása, ill. Grossarltal között félúton volt (kb. 10-10 km-re), mindkét pályarendszert megsíeltük. Szombaton viszont Obertauern volt a cél, a Tauern day nyújtotta kedvezményes síbérlet okán (felnőtt 30, gyerek 15 €).

A szállásunk szűk egy órára volt Obertauerntől és reggel ködös esős időben indultunk, de mire a völgyhöz értünk, ami 1600 m magasan fekszik, már enyhén felhős szélcsendes idő fogadott, - 2 fokkal és még a nap is előbújt olykor. Mivel Flachau felől érkeztünk, megérkezéskor gondolkodtunk, hogy esetleg a a legszélső Kehrkopfbahn kicsi parkolójában állunk meg, de aztán úgy döntöttünk, hogy a két oldal összekötéséhez közelebbi parkolót választunk. Reggel fél 10-kor a P2-esben volt is hely. Személyautó ugyan még nem volt olyan sok, de a nagyszámú német busz kis aggodalomra adott okot és sejtetni engedte, hogy nem lesznek kevesen.

A parkolóhoz legközelebb eső két pénztár közül csak az egyik volt nyitva, így elég jelentős sor alakult ki, és lassan is haladt. Mit tehettünk beálltunk, mert nem voltunk biztosak benne, hogy máshol jobb a helyzet. Pár perc várakozás után jelek mutatkoztak, hogy a másik pénztár is készül kinyitni, ezért egyikünk odaállt (érdekes módon más nem követte a példánkat), de a pénztáros lányka több mint 10 percig, tett-vett, számolta a pénzt, elment-visszajött, míg végre kinyitott. Ekkor még 6-an álltak előttünk a másik sorban, viszont mi lévén az elsők a frissen nyitó pénztárnál, így nyertünk jó néhány percet, de így is több mint 20 percbe telt a bérlet megváltása.

A P2 parkolótól szerencsére nem kell sokat gyalogolni, mert van egy húzó kötél, ami még bérlet nélkül is használható és a felvonókhoz visz. A felvonókhoz érve két lehetőség kínálkozott, egyrészt a Grünwaldkopfbahn 8-as ülős telemix, de ott némi sorállást láttunk, ill. a Zehnerkarbahn kabinos, ahol is nem volt sor, így ezt választottuk. Tetejére érve, már szép napsütés és -3 fok fogadott. Az innen induló kék 1a pálya visz le a felvonóhoz, ill. a 14a-ba belecstlakozva visz át a másik oldara. Mivel a pályán elég sokan voltak és a nem túl késői időpont ellenére már eléggé buckásodott, úgy döntöttünk, inkább a szemben lévő oldalt választjuk, ott több a pálya, nagyobb a választási lehetőség. Az 1a pályán viszont elággé figyelni kell. mert több elágazás is van és ugyan 1-es pályaként de több betűjelzéssel ellátott (a-tól-e-ig) piros pályákon már csak a felvonó aljába lehet lejutni. Kivétel a piros 1b, onnan még vissza lehet térni a kék 1a-ra és átjutni a másik oldalra. Érdemes a zöld színű Tauernrunde táblákat figyelni. Szóval mi az 1a-1b-1a pályán, majd a 14a-ba becstlakozva átmentünk a másik oldalra az Edelweissbahn 6-os ülős aljába. Innen a balra eső Hundskogel és a Seekarspitz csúcsok alatti piros pályákat síeltük végig szép egymásutánban. Itt már eloszlott a tömeg, a felvonóknál sem kellett várni, a pályák jó állapotban voltak, jó esésű kellemes pirosak, bár nem túl hosszúak. Volt egy kitűzött slalom pálya is, de az időmérő sajnos nem volt bekapcsolva, mi azért lecsúsztunk rajta. Itt szerencsére a pályákon sem voltak sokan. Kivétel ez alól a Zentralban tetejéről induló 16a pálya volt, ahol mindig nagyon sokan voltak és ez a pálya állapotán is meglátszott. Ezt a részt elkerülendő elnéztünk még a Monte Flu bahn-nal felmenve a Kehrkofbahn aljába is. Itt nagyon kevesen voltak és két nagyon lendületes hibátlan kék pályát a 7a-t és a 6b-t találtuk.

Kissé megéhezvén vissza mentünk a Zentralbahnhoz és azzal felmenve a Kringsalm hüttébe tértünk be. Itt az önkiszolgáló részben egy tál étel 10-15 € körül volt. Pohár sör 4 €, gyümölcs tea 3 €. Az önkiszolgáló részben sajnos nagyon nehéz volt ülőhelyet találni, nekünk nem is sikerült így egy kis pultnál állva fogyasztottuk el az ebédünket. Kb. fél óra múlva kilépve a hüttéből meglepetten tapasztaltuk, hogy egy felhő kúszott be a völgy fölé, feltámadt a szél és elkezdett esni a hó, a felső pályák így ködbe burkolóztak. Egy próbát azért tettünk, hogy a nem olyan magasra menő Hochalmbahn lifttel felmenve a 22a pályán lecsússzunk, de már itt is korlátozottak voltak a látási viszonyok, így inkább alacsonyabb részt kerestünk, így visszatértünk Monte Flu bahn és a Kehrkofbahn mellett lévő 7a, 6b pályákra és az utolsó felvonóig már nem is mentünk át máshová. Kék besorolása ellenére ez két nagyon jó, lendületes pálya, jó kis kanyarokkal, kár, hogy nem hosszabb.

Összességében a tavalyi és az idei tapasztalatok alapján az az érzésem, hogy lehet, el kell engedni ezt az akciós napot. Az ilyenkor lévő tumultus a pályákon, vagy a hüttékben nem biztos, hogy nekem megéri azt a 18 eurot, mert mint én is tapasztaltam tavaly, ill. olvasom a beszámolókban más előszezoni hétvégéken jókat lehet itt síelni, nincs tömeg és magas fekvése miatt nagyon hóbiztos, ill ez az egyik legkorábban nyitó és legkésőbb záró nem gleccser pálya. A Tauern day-re viszont egyre inkább úgy tűnik kezdenek rászervezni a német irodák és egyre többen jönnek erre az egy napra, mert olcsóbb. Főleg elgondolkodtató a másik két nap fényében a Flachauban ill. Grossarltalon szerzett élmények tükrében. Aki kiváncsi az ott szerzett tapasztalatokra, a saját topikjában megtalálja mindkettőt. Mindenesetre nekem is ez tetszett a 3 napból a legkevésbé, de azért jól éreztem magam, mert síelhettem és ez a fő!

12.13-15 között 3 napot töltöttünk a környéken és mivel a szállásunk Flachau és a vele összekapcsolt Wagrain-St. Johann alpendorfi állomása, ill. Grossarltal között félúton volt (kb. 10-10 km-re), mindkét pályarendszert megsíeltük. Pénteken reggel 5-kor indultunk Budapestről és 11 órára már Flachauban is voltunk.

Bár a szállásunk az alpendorfi felvonóhoz volt közelebb, de odafelé Flachau útba esett és hogy ne veszítsünk időt, ezért erről az oldalról kezdtük a síelést és csak délután a csúszás után foglaltuk el a szállást. Flachauban a Spacejet 1-es 6-os ülős parkolójában álltunk meg. Nem volt sok autó, így egész közel tudtunk parkolni, nem kellett sokat gyalogolni a lifthez.

Az időjárás is biztatónak ígérkezett, enyhén felhős, de időnként előbukkanó, nappal jó látási viszonyokkal, -1 fokkal és szélcsenddel várt minket a hegy. Megvettük a bérleteket, a napijegy 11 órától felnőttnek 48 €, gyereknek 24 €. Ha vártunk volna 40 percet akkor déltől a felnőtt 42 és 21 lett volna a gyerek, de meglátva a pályát alig vártuk, hogy lecsúszhassunk.

Tehát a Spacejet 1-es 6-os ülős felvonón kezdtük meg az idei szezonunkat, A liftből kiszállva egy pár méteres átcsúszással a Spacejet 2-es 6-os ülőssel folytattuk a felfelé utat. Kiszállva a piros 7a pályán lecsúsztunk a Spacejet 3-as 8-as ülőshöz. A 7a egy jó esésű, nem buckás nem szétsíelt kellemes pálya, bár nem túl hosszú, elsőre jól esett. Spacejet 3-assal felérve úgy döntöttünk. hogy a Wagrainba átvivő G-Link „villamos” állomásához megyünk. Ehhez a piros 17-es pályát kellett választani, ami már sajnos nem volt tökéletes, buckás összetúrt állapotban találtuk. valószínűleg ugye itt a legnagyobb a népsűrűség a G-link miatt. És itt ténylegesen nagyobb volt a forgalom a pályán, ráadásul az állomásig lehetett csak menni, mert a pálya alsó szakasza le is volt zárva. Szerencsére a G-Link kabinja pont akkor állt be amikor odaértünk, így rögtön indulhattunk is a másik oldalra. A kabin jól megtelt s bár jó nagy, gyanítom frekventáltabb időszakokban, nagy lehet itt a zsúfoltság, meg a sorban állás. A kabin gyorsan átrepített minket a völgy fölött.

Wagrainban a Grafenberg Express 2-es szuper, fűtött, kagyló üléses, gyors 6-os ülős felvonóval indultunk felfelé, aminek még a korlátja is automatikusan csukódik-nyílik. Egy darabig itt síelgettünk a wagraini felső pályákon, kétszer lecsúsztunk a 22-es/21-es pályán , ami már végre kicsit hosszabb egybefüggő csúszás a Grafenbergbahn kabinos aljába, de inkább a felső pályák ülős liftjeit választottuk. A wagraini pályák jól kezelt, rövid lendületes, nem buckás piros pályák, elnyerték tetszésünket.

Mivel mi a flachaui oldalon parkoltunk, nem kockáztattuk meg, hogy a pálya rendszer másik végébe a St. Johann/ Alpendorf részre is átkiránduljunk, inkább 2 óra felé a piros 22-esen visszamentünk a G-link állomásához és vissza tértünk Flachauba. Visszafelé is épp akkor érkezett a kabin amikor odaértünk, és most sem voltak kevesen, de még elviselhető mértékű volt a tömeg. A G-Linkből kiszállva, mivel a lefelé menő pálya zárva volt, a lentről jövő kabinos közép állomásán szálltunk be, ahová a G-linktől 3 lift (nem sí- hanem rendes lift) visz a beszállóhoz. Felérve a továbbiakban flachaui- 4-es, 6-os, 7-es 12-es pályákon síeltünk a zárásig. Közben csendesen elkezdett szállingózni a hó. A legvégén sajnos nem lehetett a parkolóig lecsúszni, mert a 5-ös pálya le volt zárva, mert épp hóágyúzták, és ratrakolták, készítették elő a hétvégére, így mi (kivételesen) felvonóval mentünk le, már 4 óra után, de szó nélkül levittek, csak néhány kézmozdulattal sürgetett a kezelő, gondolom amolyan kötelességtudatból. A liftből azért láttunk "renitens" sítársakat, akik a lezárás ellenére a pályán mentek le.

Összességében egy jó kis napot (fél napot) zártunk, változatos,nem túl hosszú, de jó minőségű piros pályákon mínusz 1-2 fokban, szélcsendben síelhettünk és ráhangolódásként elég volt a 4 és fél óra, kellemesen elfáradtunk. Azt azért sajnáltuk, hogy a flachaui alsó pályák le voltak zárva, pedig sem az időjárás, sem a hóhiány nem indokolta. Most van természetes hó bőven, a táj is szép fehér, pedig voltam már itt úgy, hogy a zöld hegyeken csak fehér kígyókként tekeregtek a pályák. Szombaton Obertauernt kerestük fel a Tauern day bérletkedvezmény okán, míg vasárnap a szálláshoz közeli Grossarltalt ismertük meg és egy nagy élménnyel gazdagodtunk. Akit érdekel, részletek a saját topikjában.

12.13-15 között 3 napot töltöttünk a környéken és mivel a szállásunk Flachau és a vele összekapcsolt Wagrain-St Johann alpendorfi állomása, ill. Grossarltal között félúton volt (kb. 10-10 km-re), mindkét pályarendszert megsíeltük. Egy napot (szombat) pedig az ilyenkor szokásos Tauern day bérletkedvezményt kihasználva (30 €/nap) Obertauernben töltöttünk.

Grossarltalon most jártam először, nem sok infó volt róla, de a beszámolók inkább pozitív hangvételűek voltak, így reménnyel telve indultunk neki az ismerkedésnek.
A főutról letérve egy hatalmas parkolóba érkeztünk, ami két kabinos (egy sárga és egy kék) felvonó között van kialakítva. Szerencsére reggel még kevés autó volt, de még így is elég sokat kellett sétálni, hogy valamelyik felvonót elérjük. Mi a sárgát választottuk, mert az magasabbra visz elsőre átszállás nélkül. Megvettük a bérleteket (napi felnőtt 52 €, gyerek a fele) és irány felfelé. Már a felvonóból láttuk, hogy lefelé, hosszú, ratrakolt, a tetején széles, középen kicsit keskenyebb a fák között kanyargó erdei, majd a végén ujra kiszélesedő, de meredek letöréssel végződő pályák vannak. A felvonóból kiszállva pazar körpanoráma tárult elénk, verőfényes napsütésben pompáztak a Ski Amadé régió gyönyörű hegyei, -3 fok, szélcsend, tehát a legtökéletesebb síidő!

Első csúszásra bemelegítésként a kabinos aljába vezető 6-os pályát választottuk. Hát lendületes bemelegítés lett! Tökéletes, sima, kicsit kemény, de nem jeges pályán lehetett hasítani a völgybe. Most a kék felvonóhoz értünk le, ami a sárga felvonó középállomása magasságában ér véget és innen egy 6-os ülős visz a sárga kabin végével azonos magasságba. Újra felérve úgy döntöttünk, hogy átkirándulunk Dorfgasteinbe.

Haladva célunk felé rátaláltunk az aznapi kedvenc pályánkra. A D3b egy, bár nem hosszú, de tökéletes esésű, kicsit hullámos, fantasztikus pálya. Imádtuk, többször is lezúztunk rajta. Egy gyors 4 üléses felvonó visz vissza a kiindulási pontra. Miután kiélvezkedtük magunkat, tovább indultunk eredeti célunk Dorfgastein felé. Az itteni pályák számozása ugyanúgy 1-től indul, mint a Grossarltal-i oldal, de itt egy D betűt elé írtak, így egyértelmű, hogy hol van az ember. A térkép szerint egy kék és több, később egymásba futó piros pálya visz le a faluba. A Dorfgasteinbe vezető pályák ugyanolyan tökéletes, hosszú (kicsit még hosszabb is) erdei pályák mint a Grossarltal-i. Mivel alacsonyabbra is megyünk melegebb esetén, lehet, hogy hamarabb kásásodnak, de most a Dorfgastein-i kabinos felvonó aljában is -1 fok volt. Igy tökéletes viszonyok voltak lent is. Mi elsőre az egyik pirosat a D4 jelzésűt választottuk, ami később piros D1b lett, majd egy elágazásnál mi a piros D1c-t választottuk, ami végül kék D1d néven ért a kabinos aljába. A pályarendszernek olyan a fekvése, hogy napos idő esetén, délelőtt inkább a Grossarltal-i, délután pedig inkább a Dorfgastein-i pályákat éri a nap.

Tetszett, hogy Dorfgastein-i oldalon egy kabinos felvonóval elérhető a csúcs, így nagyon könnyen át lehet jutni a másik oldalra, nem kell aggódni, hogy jaj visszaérünk-e, ha elértük az utolsó kabinos liftet. A felvonók gyorsak, korszerűek, bár nekem kicsit sok a kabinos, mert ugye az állandó le-föl csatolás, gyaloglás-lépcsőzés kicsit lassítja a dolgot, de most szerencsére kevesen voltak és így nem volt sorbanállás, de azért az ülős felvonókat jobban kedveljük és ahol volt alternatíva inkább azt választottuk, mégha át is kellett szállni egyszer. Az ülősök egyébként nem olyan hiper-szuperek, mint a Flachau-i, vagy obertauerni fűtött, szélfogós, sportüléses liftek, de a célnak tökéletesen megfelelnek. Itt nincs is a lifteken szélvédő, hisz rossz idő esetén ott a kabinos. Még egy dolgot fontos megjegyezni és erre a kezdőknek odafigyelni, hogy az amúgy sem sok kék pálya, a fönti átcsúszó kivételével, máshol full pirosak lennének!

A Grossarlba lefelé vezető piros 5-ös és 6-os pálya alsó része pedig egyen értékű a Muraui-i parkolóhoz vezető fekete pályáéval, de itt ez piros besorolás alá esik. Hüttét nem láttunk fönt sokat,de nem is kerestük, mert valahogy úgy alakult, hogy a sárga kabinos lift aljában lévő éttermek egyikében ebédeltünk. Pizza (feltéttől és mérettől függően) 7-15 €, sör 4 €. Meglepetésünkre az asztalhoz leülve magyarul szólítottak meg, ugyanis egy kedves magyar lány volt a felszolgáló.

Összességében egy fantasztikus napot zártunk, mind az időjárás, mind a pályák tökéletesek voltak és a pálya rendszer is nagyon megtetszett. Nekem egyébként kicsit Grosseckre hasonlított, nagyobb kiadásban. Haladó sízőknek nek 2-3- napra tökéletes választás, sőt Ski Amade bérletet váltva a közelben lévő Flachauval összekapcsolt Wagraint is érdemes kipróbálni, ahogy mi is tettük de arról, majd a saját topikjában írok.

Február 9-én a Donovalyban megrendezésre kerülő Honda kupa amatőr gyerek síverseny apropóján jöttünk a térségbe síelni 3 napra. 9-én tehát Donovalyban síeltünk, ködös felhős időben (részletesebb beszámoló a Donovaly topikban).

A szállásunk Liptovsky Revucéban, egy nagyon barátságos kis családi panzióban volt (felnőtt 20 euro, gyerek 16 euro/ fő/ éj reggelivel). Mivel a szállás Donovalytól és Rózsahegytől is nagyjából ugyanolyan távolságra helyezkedik el (Kb. 15 km), szabadon választható, melyik síterepen csússzunk.

Vasárnap reggel a webkamerát megnézve Donovalyban megint köd volt, de a rózsahegyi kamera képe napsütést ígért és mivel Rózsahegyen is szerettünk volna legalább egyet síelni, erre esett a választás. Mivel reggel sajnos egy kicsit eltököltük a készülődéssel az időt csak 10 óra körül értünk a pályához, de ekkorra a lift aljában lévő felső parkolók már megteltek, így egy lejjebb kialakított parkolóba tereltek minket és ott kellett megállnunk, ahonnan síbusszal vittek fel a lifthez. A busz egyébként nem innen indult, hanem valahonnan a városból érkezett. Miközben öltöztünk 5 perces követésben 2 busz is elment, így nem izgultunk, hogy sokat kellene várni, de amikor elkészültünk 25 percet vártunk a következő buszra. Szépen össze is gyűltünk és mivel a parkoló elején és végén is megáll a busz, mi a végén már alig fértünk fel, de sikerült és kedves sítársaknak köszönhetően a gyerekek még le is tudtak ülni. Mintegy 3 perces buszozással fel is értünk a bérletpénztárhoz, azaz majdnem oda, mert a busz a parkoló végén tesz le (nem úgy mint Eplényben, ahol átvisz a parkolón és a pénztárhoz közel tesz le) és a parkolón végig caplatva jutottunk el a pénztárhoz. Ráadásul a busznyi ember elég szép sort is generált, de az aránylag gyorsan haladt. Mivel úgy számoltuk, hogy 11 óránál hamarabb úgysem jutunk a felvonóra, nem egész napos (felnőtt 29 euro, gyerek 20 euro) bérletet, hanem csak 4 órásat (felnőtt 23, gyerek 16 euro) vettünk, mivel a felvonók többsége amúgy is csak 15.30-ig megy és fél óra plussz nem ért fejenként 5 eurot, valamint úgy okoskodtunk, hogy így elkerülhetjük a lefelé buszozáskor a tumultust.

11 óra 7 perckor csekkoltunk be a kabinos felvonóba, ami kényelmesen és gyorsan felrepít a felső pályák aljába. Fent szikrázó napsütés fogadott és a pályák gyönyörű látványa rögtön jobb kedvre derített minket. Bár fújt a szél tökéletes síidő volt mínusz 1-2 fokkal. Rögtön át is csúsztunk a csúcsra menő ülólift aljába. Sor csak minimális volt, fél percen belül beszállhattunk. Itt ért a meglepetés! Ilyen lassú ülőliften én még nem ültem. Lehet, hogy a szél miatt, de úgy vánszorgott, mint a csiga, többször meg-meg állva, imádkoztunk, hogy csak minket vigyen fel a csúcsra. Felérve azzal szembesültünk, hogy igazából bármerre csúszhatunk, balra indult egy fekete 7-es sorszámmal ellátott pálya, de ezen kívül, szemben, vagy jobbra nem voltak pályák kijelölve, bár térképen itt különböző számozású pályákat jelölnek, a valóságban ennek semmi nyoma, mindenki ott csúszott ahol akart. Mi szemben középen a leginkább pályának látszó részen indultunk el, ez enyhén buckás, helyenként kicsit jeges kellően meredek piros pálya. A fenti pályák nem túl hosszúak. Miután az ülős felvonó nagyon lassú volt megpróbálkoztunk, a vele párhuzamos, kicsit alacsonyabbra menő tányérossal. Itt azonban nem engedik, hogy a tányéros felvonón az 5 éves fiamat a lábam között vigyem (Donovalyban ez nem volt probléma), így egyedül kellett megpróbálnia feljutni és bár jól síel, de félúton a meredek szakasznál sajnos ki esett szegény és mivel a hátsó tányérosnál sem lehet ketten liftezni, így nekünk a továbbiakban maradt a csigalassú ülős felvonó.

Nagyobbik fiammal (11 éves) azért kipróbáltuk a hátsó tányéros melletti fekete és piros pályákat, a fekete, meredek és jeges volt helyenként kilátszó földdel, a piros kicsit jobb, de fagyott buckás és elég meredek. Ezek tényleg csak haladó sítudással élvezhetőek, bár a fiam is esés nélkül lecsúszott rajtuk, de nem lett egyik sem a kedvence. Nekem az egyik kedvenc részem viszont a középen lévő természetes "félcső" szerű képződmény (pálya?) volt az nagyon bejött. A hosszabb tányéros felvonók között, ahol nem lehet átcsúszni, kisebb áthúzó tányérosokkal lehet közlekedni, szinte sehol sem kellett botozni. Nagyobb fiammal kipróbáltuk még az ülős lift melletti fekete pályát is, ami annyira nem volt veszélyes, kicsit ugyan szűk, kezeletlen, de nem ez volt vele a baj, hanem hogy semennyire nincs jelölve, hogy merre van a pálya, merre kell menni. Megy az ember amerre lát és én is csak véletlenül találtam meg, a korábbi sínyomokat követve, hogy merre is kell menni a fák között tobozokon, faágakon átcsúszva, hogy visszajussunk a felvonóig. Fiamnak már nem volt ilyen szerencséje mivel kicsit lemaradt és túl csúszott a sínyomokon, nem is találta az erdőből kivezető utat. Kétségbe esetten hívott, hogy hol vagyok, mert ő eltévedt. Telefonon próbáltam neki segíteni, hogy ha túl ment, akkor próbáljon meg visszamászni, sínyomokat keresve, bár nem tudtam mennyire csúszott le. Közben én is visszaindultam érte, de ügyesen visszajutott a sínyomokhoz, így megtalálta a kivezető utat és ő is kijutott az erdőből. Kicsit azért megijedt, amikor nem látott maga körül mást csak fákat bokrokat. Ezek fényében a felső pályák nem igazán nyerték el a család tetszését, bár nekem nem volt velük különösebb bajom.

Ami viszont mindenkinek nagyon tetszett az a kabinos tetejétől induló, az aljába vivő erdei pálya 3 km hosszú kék, mindenkinek ajánlott, nagyon jó esésű, bár helyenként kicsit szűk, de az alacsony magasság és a a 0 fok körüli hőmérséklet ellenére sem olvadt, nem volt kásás, bár néha elég sokan összegyűltek rajta és nehéz volt a kezdőket kerülgetni, ennek ellenére még buckásnak sem mondanám, kicsinek, nagynak pazar csúszás, sőt, az ülős tetejétől indulva 4 km hosszú egyben csúszás, csak a felső piros szakasz nem mindenkinek ajánlott. A fent említett okok miatt délután már inkább az erdei pályán csúszkáltunk, egyszer-egyszer felmenve a csúcsra és onnan végig le.

A 4 órás bérletünk lejárta előtt 1 perccel 15.06-kor még sikerült becsekkolni a csúcsra menő felvonóba és onnan búcsúzóul végig lecsúsztunk a kabin aljába. Nem is bántuk, hogy lejárt a bérlet, mert fönt már kezdték felhők eltakarni a napot és az időjárás is kezdett zordabbra fordulni, meg a gyerekek is elfáradtak a nehezebb pályákon. A busz természetesen szintén a parkoló végéből indult, de most nem kellett rá olyan sokat várni mint reggel és nem is voltunk már olyan sokan rajta mint felfelé, ami végül is nem a korábbi végzés miatt volt, hanem mire leértünk a parkoló szinte teljesen kiürült amit nem igazán értettünk. Végül is kellemesen elfáradva egy tartalmas 4 órát magunk mögött tudva indultunk vissza a szállásra.

A kocsiban beszélgetve megoszlottak a vélemények a rózsahegyi pályákról, nekem tetszettek a felső pályák is, a többieknek azonban már voltak fenntartásai, főleg a felső résszel kapcsolatban és bár az erdei hosszú pálya mindenkinek nagyon tetszett, másnapra mindenki (egy tartózkodás mellett) Donovalyra szavazott.

Február 9-én érkeztünk Donovalyba, mert a gyerekek részt vettek a Honda kupa amatőr síversenyen. Az idő ködös, felhős volt mínusz 1-2 fok. Aznap szinte mindenki magyar volt, sokan is voltunk, a hírek szerint 220 gyerkőc indult, így sorállás is volt a felvonóknál, de az aznapi síelést úgyis feláldoztuk a verseny oltárán. Délután, viszont már többen haza mentek a verseny után, az idő is tisztult kicsit, a köd is feljebb emelkedett és végül is lehetett csúszkálni. A pályák rendesen behavazva, nem olvadtak, csak a középső buckásodott a rengeteg ember miatt. A szélső pályák viszont egészen jól tartották magukat. Az ugratós pálya (fun park) is teljesen rendben volt. A csákányos felvonó mellett pedig kitűztek egy kb. 300 m hosszú óriás műlesikló időmérős pályaszakaszt, ami jó móka a családnak, lehet a gyerekekkel versenyezni, bár inkább rövidebb lécekhez van tűzve, de én is jól szórakoztam rajta, hát még a gyerekek, amikor jobb időt mentek a szüleiknél. Az északi oldal teteje egész nap teljesen ködbe veszett, így nem is mentünk át aznap – nagyon mások sem - hanem a déli oldalon síelgettünk zárásig. Másnap reggel a webkamerát megnézve Donovalyban megint köd volt, de a Rózsahegyi (Ruzemberok) kamera képe napsütést ígért, így aznap ott síeltünk.
3. nap ismét Donovalyt választottuk a hazaút előtti síelésre. Aznap felhős volt az idő, de legalább nem volt köd, ellenben fújt a szél, de délutánra még a nap is előbukkant. A 0 fok körüli hőmérséklet nem rontott a pályákon és sokkal kevesebben voltak, mint szombaton, így nagyobb sor sem alakult ki a felvonóknál és a kevesebb ember is a pályák javára vált. Bemelegítésként csúsztunk egyet a laposabb oldalon, de látva, hogy jók a látási viszonyok, átmentünk az északi oldalra. Egy dolgot nem értek. Hogyan nem képesek megoldani 20 éve (mióta először voltam itt), hogy amikor átcsúsznánk a telemix aljába, ne a főúton kelljen a gyerekekkel, síléccel a kézben kvázi életveszélyben átmenni a dübörgő kamionok, buszok és elhúzó személy autók között. Ráadásul a visszajövetnél nem működött az egyik húzólift a kettőből, úgyhogy még botozni is kellett jócskán, vagy lecsatolni és felkutyagolni. Csak azért nem értem, mert közben minden más dinamikusan fejlődik és egy két dolgot kijavítva teljesen korrekt síterep lehetne. Szóval felmentünk a telemixxel (itt szinte alig volt ember a felvonónál) és az 1-es és 9-es pályát váltogattuk. Mindkettő hosszabb, kicsit meredekebb piros pálya mint a szemközti oldali pályák, de jó esésűek, jól síelhetőek. Mivel éjjel esett 5-10 centi hó a ratrakolt pályára, kicsit mélyebb havon, enyhe buckákon csúszhattunk, de ez még abszolút nem volt zavaró, az én GS lécemmel is hibátlanul és tempósan lehetett abszolválni. A 2-es pálya a tányéros aljába, az első felmenetelnél még nyitva volt, akkor nem csúsztunk még le rajta, de bánhattuk, mert később 2-3 csúszás múlva valamiért lezárták, bár a felvonót nem állították le, de nem mertük megkockáztatni. Mikor a gyerekek megéheztek kénytelenek voltunk visszatérni a másik oldalra, mert a Telemixnél lévő büfé zárva volt. Újra átkeltünk a főúton, majd felgyalogoltunk a nem üzemelő felvonó mellett az üzemelőig és visszatértünk. A hütte árak teljesen korrektek 2 euro körül van hot-dog, 3-4 euroért hamburger, sültkrumpli, 6 euroért gőzgombóc. A nap hátralévő részében már itt a déli oldalon síelgettünk, a szélső pályák még ekkor is hibátlanok voltak, középen megint kicsit buckásabb, de nem annyira mint szombaton. A gyerekek most is nagyon élvezték az időmérős és az ugratós pályákat. A végére kezdett kicsit elromlani az idő, sötétebb felhők jöttek és a fagyott hódarát vágta a az arcunkba a szél, de szerencsére ez csak utolsó csúszásnál volt, így egy kellemes aktív nappal búcsúztunk el Donovalytól

01.27-02-03-ig síeltünk Risoul-Varsban az Njoy szervezésében, akik szerintem a SkiLine utazását értékesítették tovább, legalábbis a busz SkiLines-os volt. Az utazás kifelé probléma mentes volt, eltekintve attól a kis közjátéktól, hogy a Bardonecchiánál lévő megálláskor a busz, a barátommal együtt "véletlenül" otthagyott minket a parkolóban. Majd amikor felhívtuk a szervezőt, közölte, hogy ők nem tudnak visszajönni értünk, de félreállnak, jussunk valahogy oda a buszhoz ???! Óriási szerencsénkre ekkor épp ott tankolt egy magyar kis busz (akik szintén Vars-ba igyekeztek) csoda folytán pont volt két szabad helyük és szívesen segítettek, hogy eljussunk a buszunkhoz. Két sörrel megháláltuk a kedvességüket és Brianconban a szupermarketban már ismerősként üdvözöltük egymást és fel is ajánlották, hogy ha megint itthagynának, ők szívesen elvisznek :).
A szállásunk a L'Albane nevezetű apartmanházban volt. Az 5 főre (mind fiú) prémium kategóriásnak eladott szálláson a két helyiség max. 25 m2 volt. A hálószobában egy francia ággyal, más nem is fért be, mert oldalt és elöl is fél méterre voltak a falak. A nappali, egyben konyha és étkező két rendes ággyal, ill. egy az egyik ágy alól kihúzható kinyitható pótággyal bírt, ami kinyitása után az egész szobát elfoglalta, az erkélyajtóhoz már alig lehetett eljutni, de nem is volt rá szükség, mert úgysem lehetett kinyitni a pótágytól. A szekrények olyan szűkek voltak hogy egyetlen bőrönd sem fért beléjük, a ruhákat sem volt lehetőség kipakolni, így egész héten a teli bőröndökön bukdácsoltunk. Ez a szállás max. egy 4 tagú családnak (két kisebb gyerekkel standard szobaként) lett volna jó. A konyha felszereltsége rendben volt: elektromos főzőlap, (sütő nincs), mikro, mosogatógép, kenyérpirító, vízforraló, hűtő. Kaptunk törülközőt és ágyneműt, de mindenből eggyel kevesebb volt. Szerintem a franciák sem gondolták komolyan, hogy ide 5-en jönnek egy hétre. Volt a szobához zárható sítároló, de az annyira nem volt fűtve, hogy a bakancsokat ott lehetett volna hagyni, így azokat is fel kellett vinni a szobába. WI-FI volt, aránylag működött is, de csak meghatározott számú eszközzel lehetett felcsatlakozni, de így is többször megszakadt. A térerő mind az apartmanban, mind pedig a pálya több részén elég gyenge volt. A fűtés is érdekes volt, mert délutántól hajnal kettőig fűtöttek mint az állat, de hajnalban lekapcsolták, így a szoba kicsit kihűlt, de reggel visszakapcsolták, akkor megint fűtöttek ezerrel. Az apartman előnye, hogy tényleg olyan pályaszállás, hogy az ajtóig lehet csúszni léccel, volt lift, egy nyitott úszómedence, aminek a vízhőfoka a kinti mínuszok ellenére is ideális volt.
Az időjárással nem volt szerencsénk, míg a korábbi hetekben szinte végig verőfényes napsütés volt, most csak 1 ilyen nap jutott nekünk, felhős idő és kisebb havazás volt a többi napon, illetve pénteken az utolsó sí napunkon leesett 1 m hó, ami a pályáknak nagyon kellett, de én mint ratrakolt pálya síző nem élvezem annyira a szűzhavazást. Bár a nagy hóesésig kevés hó volt a környéken mégis ment a pályarendszer háromnegyede, 150 km a 185-ből és a nyitott pályák minősége is meglepően jó volt, nerm volt köves, a föld sem látszott ki, néhol a meredekebb fákkal nem védett helyeken jegesek voltak.
A szálláshoz legközelebb lévő Sibieres felvonó melletti piros pályák, délig tökéletesek voltak, délutánra kicsit buckásodtak, ill. a Zakopane nevű pályát csak a 3. napra kezelték. Egész héten rengeteg volt a síiskola, az Escondus nevű kék pályán egész nap szinte egybefüggő vonatok mentek a pálya teljes szélességében a völgy felé, úgyhogy mi igyekeztünk elkerülni. A köd és erős szél miatt a Col de Crevoux csúcsról átvezető tányéros felvonó a 6 napból csak 3 napot volt nyitva, de akkor a tányéros végétől egy nagyon jó kis piros pálya vitt át a Pointe de Razisra ahonnan el lehetett jutni Risoul felé. A másik lehetőség a Mayt felvonó, innen indul az Olympique nevezetű pálya és innenn is el lehet érni Risoult, ill. 2 napon Risoul sítalppal nem volt elérhető, mert minden odavezető pályát és felvonót lezártak. A peynieri oldalon lévő piros és kék pályák az egyik kedvenceim voltak, jó esésű tempós pályák. Azonban nekem a legjobban bejövő pálya a már említett Olympique, 4 km hosszú fantasztikus piros pálya volt, imádtam, egyszerűen nem tudtam betelni vele. A Risoul-i oldalon lévő pályák is tetszettek, csak az itteni pályák rövidebbek, én pedig a hosszú egyben csúszást kedvelem. Risoulban kicsit nagyobb volt a népsűrűség is, itt időnként némi sor is kialakult a felvonóknál. A fekete pályák itt szinte kivétel nélkül kezeletlenek voltak, de a piros pályák közül is többet meghagytak, nem ratrakoltak le minden nap minden pályát. A pályán kívüli síelésre a havazás után nyílt lehetőség, bár én nem éltem vele, de snowboardos barátaim kihasználták. Összességében nem rossz hely, mert sok a pálya és változatosak, bár nekem kicsit sok a kék, amolyan átcsúszó pálya. Hátránya a helynek, hogy régiek és emiatt lassúak a felvonók sok a tányéros és hogy a sok pálya km ellenére kevés a lehetőség hosszú egybefüggő csúszásra. Míg Brianconban 7 és fél óra alatt több mint 80 pálya km-t tudtunk csúszni, addig itt ez nem érte el a 70-et a lassúbb és sűrűbb felvonózás miatt. Nem kifejezett élmény az sem, hogy, ha az ember Risoulból az utolsó Vautours felvonóval felérve (ezt nem szabad lekésni) további felvonók nélkül akar hazajutni Vars-ba, egy elég kiadós botozással tudja csak elérni a hazavezető pályát! A hütteárak átlagos francia árak, egy tál étel 15-20 euro, egy sör, vagy forralt bor 4,5-6 euro között mozog. A WC ellátottságban is akad némi hiány, ugyanis a hüttékben több helyen is csak az ott fogyasztó vendégek használhatják a mellékhelységet és kevés az úgynevezett public WC, amit mindenki használhat, ezért ott is gyakran sorba kell állni, Bár fanyalgásaim után ugy tűnhet, hogy nem igazán tetszett, szerintem nem rossz hely. Visszagondolva egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el, csak próbáltam tárgyilagosan leírni a körülményeket, de érdemes mindeninek egyszer kipróbálni, csak az utazásszervezőt és a szállást kell jól megválasztani.
Végül a hazaút. Sajnos már nem volt olyan zökkenőmentes, mint odafelé, mert az előző nap leesett havat a franciák ugyan nagyon korrekten eltakarították, így nem kellett Grenoble felé kerülni, de a Briancon felé vezető szerpentin csak hólánccal volt járható, és 3 óra hosszát tartott. Ráadásul Briancon is beállt mint a szög, mert a Montgenevre-i hágón keresztbe állt egy angol busz, így a mentés ideje alatt se ki se be, szintén + 3 óra. Majd amikor már a hágóról leérve minden rendben lévőnek tűnt, Torinonál az egyik fizető kapuhoz érve kicsit érdekesen állt meg a busz, mint kiderült az elektronika valamilyen hibát észlelt és letiltott. A buszsofőrök vad telefonálásba kezdtek, majd végül sikerült életet lehelni a buszba és rendben hazaértünk.

A szombati ausztriai havazást látva, egy hirtelen ötlettől vezérelve, vasárnap kiugrottunk egy 4 fős társasággal Mönichkirchenbe, csúszni egyet. Elsősorban a közelsége miatt választottuk, valamint az előzetes tájékozódás szerint arrafelé minden utat tökéletesen járhatónak jeleztek és ez így is volt a valóságban is. A reggel fél hetes budapesti indulást követően 10 órakor már a bérletpénztárnál álltunk. A Sonnenbahn lift parkolójában már szép számmal volt autó és főleg honfitársaink képviseltették magukat, de azért még találtunk szabad helyet. A pénztárban egy kedves magyarul is beszélő lány adta a tickettet, ami egész napra 36,5 euro és délig óránként 2 euroval csökken, de van 2-3-4 órás jegy is. Az előrejelzések szerint napos, de szeles időt ígértek, de megérkezésünkkor a hegy épp álmosan egy nagy felhődunyhába takarózott, amit Holle anyó meg is rázott egy kicsit, így hóesésben kezdtük a síelést, de egy óra múltán valóban teljesült az előrejelzés, mert szélúrfi elfújta a felhőt és a nap hátralévő részében napos, de szeles időben róttuk a kilométereket. Minden felvonó és minden pálya üzemelt, bár a hóréteg helyenként nem volt túl vastag, mert a szél lefújta a havat és ott kicsit jeges volt. Néhol már kis barna foltok is át-át ütöttek a fehérségen, néhány apró kavics társaságában, máshol meg kicsit buckás volt a pálya, amin technikai és természetes hó keveredett. Első csúszásra bemelegítésként a Schwaigbahn tetejétől (1315 m) teljesen lecsúsztunk a parkolónkig (1000 m), de kb. félúttól a Sonnenbahn lift melletti 5-ös pálya egy lejtés nélküli helyenként botozós, nem túl élvezetes szakasz, úgyhogy ezt legközelebb már csak a hazainduláskor vettük igénybe. Inkább átmentünk a másik oldalra és a Panoramabahn melletti 7-8-9-10-es pályákat váltogattuk, egyszer egyszer visszacsúszva Schwaigbahn aljába, majd újra vissza a Panoramabahnhoz. Fél kettő felé, amikor már kellően átfújt minket a szél egy fél órácskára meglátogattuk az 1415-ön lévő Stoa-Alm hüttét, amelynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílt a tájra, de mi most inkább bent a melegben ettünk egy forró sajtos knédlis levest (4.30 euro) ki-ki egy forraltborral (4.50) vagy búzasörrel (4.50) leöblítve, majd folytattuk ahol abbahagytuk egészen zárásig. Összességében egy jó kis nap volt. A pályán helyenként sok volt az ember, főleg kezdő és snowboardos, meg sok gyerek, ezért nem nagyon lehetett full tempóban közlekedni, főleg a 9-es pálya alsó részén kellett vigyázni, de azért a 7-es pálya tetején az indulása utáni letörésen bátran lehetett engedni. A fekete jelölésű 8-as pálya sima piros, bárki bátran kipróbálhatja. Az időjárással is szerencsénk volt és most a pályarendszer gyakori hátránya az előnyére vált, mármint hogy alacsony, mert a felvonók és a pályák így végig a fák között mennek, amelyek azért jócskán felfogják a szelet, más magasabban fekvő pályákon fahatár felett ilyen szélben már nem biztos, hogy mentek volna a felvonók. Bár a pályákon sokan voltak, de a lifteknél egyszer sem kellett sorban állni. Kezdőknek és a haladó szintre most lépőknek egy-két napra ideális síterep, de úgy érzem lehetőség szerint mi is kimaxoltuk. Az ilyen távolságban (kb. 3-3 és fél óra Bp-től) lévő síterepek közül Donovalyval és Hirschenkogellel, nagyjából egy szinten van és bár Stuhleck nagyobb (és drágább is), de az ottani hétvégi sorbanállás okán Mönichkirchen sokszor jobb választásnak tűnik egy napra.

Barátaimmal (5-en) a dec. 15-i szombati obertauerni bérlet akció okán jöttünk a lungaui régioba és mivel a szállásunk Mauterndorf közelében volt (egy kétszintes rusztikus alpesi ház alsó szintje volt a mienk) két nap obertauerni csúszkálás után a hazautazás napján a közelben lévő grossecki pályarendszert választottuk. Reggel 9 órakor velünk együtt kb. 10 kocsi volt a parkolóban. A bérlet előszezoni áron 40 euro volt. A Grosseckbahn kabinos lifttel felérve verőfényes napsütés, enyhe szellő -5 fokos tökéletes síidő fogadott minket. A széles, éjjel tökéletesen kifagyott frissen ratrakolt szinte üres pályák, ideális keménységű felülettel, a természetes és készített hó keveredése következtében álomszerű körülményeket nyujtott a tempós, lendületes carvingoláshoz. Első csúszásként rögtön a kabinos alatti 1a-1b pályát választottuk és akkora élmény volt, hogy a következő csúszásra már a 4 ülésessel felmentünk a Grosseck tetejére és onnan a 3b-1a-1b egymásban folytatódó pályákon megállás nélkül leszáguldottunk a kabinos aljába, az 1400 méteres, kb. 5 km hosszú fantasztikus, néptelen pályát nem egész 4 és fél perc alatt abszolválva. Ezután átmentünk a másik oldalra ahol a szintén hibátlan széles piros 4a jelzésű "autópályán" hasítottunk le többször (a gps szerint 98-al), a sárga plexis 4 üléses aljába. A tökéletes sínapot, csak az árnyékolta be, hogy a A St. Michaelbe vezető piros 2-es és kék 2a, tök jó erdei pályák sajnos le voltak zárva. Szomorúan konstatáltuk, hogy a Sonnenbahn aljába síléccel nem lehet lejutni, bár a felvonó járt. Ez meg a 4b-4c fekete volt a hiányzó 10 km, amiért az 50-ből csak 40 km ment és ezt nagyon sajnáltuk. De sebaj "bosszúból" többször végig síeltünk minden pályát, váltogattuk az oldalakat, kiváncsiságból végig kipróbáltuk a kék 1a erdei pályát, ami azért nem akkora élmény mint a piros 1b, de jópofa kis pinentető/ bemelegítő csúszás. Lehet a síkilométereket gyűjteni és botozni sem kell szerencsére rajta. Miután ilyen gyönyörű idő és pazar körülmények voltak, hüttézni sem álltunk meg nagyon. Egy gyors forraltbort (4,5 euro) löttyintettünk az arcunkba az Oberfeld Alm hüttében és már húztunk is tovább (mármint íveket). A népsűrüség szerencsére délután sem növekedett, így a pályák szinte semmit nem romlottak. Délután megjelent néhány felhő foszlány, de az sem takarta el szerencsére a napot, az viszont látszott, hogy Obertauern fölött befelhősödött, de mi örültünk, hogy nem ott vagyunk. Azt terveztük, hogy a hazaindulás végett korábban abbahagyjuk egy kicsivel, de nem volt szívünk itthagyni a kiváló pályákat. Összességében nekem ez most jobban teszett mint az előző két obertauerni nap, mert bár nem volt sok a pálya és az egyik régi kedvencem nem is ment, de az itteni néhány pálya pont azt nyújtotta, amiért a síelést imádom, a hosszú, széles, néptelen pályákon való kompromisszum nélküli biztonságos száguldást.

Az elmúlt hétvégén a szombati bérlet akciót kihasználva (29 euro volt a napijegy 47 helyett) 2 napot Obertauernben, egyet pedig Grossecken síeltünk barátaimmal. A szombat hajnali budapesti indulást követően délelőtt kb. 11 körül kezdtük a síelést. Az idő, kicsit ködös-felhős volt, némi hószállingózással, -10 fok körüli hideggel, de szerncsére szél nélkül, így nem fáztunk. Mivel a P4-es parkolóban találtunk helyet, így a Zehnerkarbahn nevü kabinos felvonóval indult a buli. A pályák jó állapotban voltak, természetes és műhóval vegyesen borítottak, a nagyszámú sielő okán délutánra már kicsit buckásodtak, ill. jegesedtek. A Plattenkarbahn alatti 3-as pálya délutánra szinte tükör jég volt. A Seekarspitz csúcs alatti pályák voltak a legjobbak, de teszettek még az 1 (a,b,c) és a 14-es (a,b,c) pályák is Bár a pályákon sokan síeltek a felvonóknál nem alakult ki sor. Sajnos a látási viszonyok nem mindig voltak tökéletesek és ez némileg rontotta a síélményt, de összességében egy jó kis napot zártunk, kellemesen elfáradtunk. Másnap viszont szikrázó napsütés fogadott, kis szél és metsző hideg társaságában. Az éjjel tökéletesre kifagyott szépen ratrakolt pályákon faltuk a kilométereket, amin lehettett mindenhol lecsúsztunk. Egy óra felé kicsit enyhült az idő és újra befelhősödött, a szél is jobban feltámadt és a hó is elkezdett szállingózni. Ekkor éreztünk késztetést egy kis hüttézésre. Az árak átlagosak sör 5, forraltbor 6, sültkrumpli 6 euro. Szerencsére a havazás hamar alábbhagyott és kicsit tisztulni kezdett az idő, így hamarosan folytattuk a síelést. Bár kevesebben voltak mint előző nap, így a pályák is tovább kitartottak, de déutánra azért kicsit romlottak, de most a jegesedés nem volt jellemző inkább csak kicsit buckásodtak, most a 3-as pálya is élvezhető maradt. Délutánra a látási viszonyok már szintén nem voltak tökéletesek. Összességében a reggeli fantasztikus csúszások okán egy jó nap volt, de Obertauernnel kapcsolatban felemások az érzéseim. Előnye, hogy relatív magasan fekszik a völgy, így rendkívül hóbiztos, természetes hóban is ritkán van hiány, de szükség szerint szinte teljes egészében hóágyúzható és aránylag sok km pálya van (100 km), most is ment 90 km. Csak a Gamsleitenspitz alatti fekete és az azt kiszolgáló lift nem üzemelt. Továbbá nagyon korszerűek és gyorsak a felvonók, több fűtött, buborékos 6-8 személyes lift is van. Nagyon jó dolog, hogy úgy van kialakítva, hogy a völgy bármely pontjából bármelyik irányba indulva, teljesen körbe lehet kerülni a völgyet és a kiindulási pontra visszatérni. Hátránya, hogy rövidek a pályák, ezért rengeteget kell liftezni, az ember ahogy elindul 2 perc múlva már megint egy liften találja magát. Nincs egy nagy szintkülönbségű, hosszú pálya sem. A pályarendszer a szűk völgy miatt sokszor olyankor is felhőbe burkolódzik, amikor látszik, hogy a környező hegyekre süt a nap. Valmint decemberben az is hátrány, hogy mivel nagyon alacsonyan jár a nap du. 3 után a magas hegyek miatt már nem süt be a völgybe, így délután a látásiviszonyok soha nem ideálisak. A pályák szinkódja korrekt, hűen tükrözi a nehézségi fokot. A pályákon a számozás ill. a tájékoztató táblák viszont nincsenek túl tolva, ismerkedve a pályarendszerrel el lehet kicsit bizonytalanodni, de eltévedni nem lehet, mert bármerre indul az ember előbb-utóbb visszajut. Véleményem szerint kezdők is kipróbálhatják, de haladók tudják igazán élvezni. Ez nagyjából egy 2-3 napos síterep, ha valaki egy hetet szeretne itt eltölteni mindenképp érdemes úgy készülni, hogy kipróblja a környező síterepeket is. Északra 20 km-es körön belül ott van Schladming 4 hegy (123 km), Flachau- Wagrain (120 km), Kleinar (28 km). Dél felé pedig a Lungau régio, Grosseck (50km). Katschberg-Aineck (70 km), Fanninberg (25 km). A Lungaui régio bérlettel ráadásul mind a négy pályarendszert használhatjuk, alig drágábban mint a csak az obertauernre érvényes bérlet ára. Az északi régióra sajnos nincs olyan kiterjesztett bérlet, amely Obertauernt is magába foglalja és a nagyobb pálya rendszerek okán a bérlet árak is jóval borsosabbak mint Lungauban. Ezért 3. nap mi is a szállásunkhoz (Mauterndorf) legközelebbi Grossecket választottuk, de arról majd a saját topikjában írok.

Tegnap RM barátomékkal szerveztünk, egy közös eplényi családi síelést, de mire mi odaértünk a 4-es ülős felvonót leállítottak az erős szél miatt és mivel bizonytalan volt az újraindítás, más program után néztünk, így esett a választásunk a tapolcai a tavasbarlangra. A barlangi csónakázás és városnézés után hazafelé indulva hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam a sípályát, hogy nem indult-e újra a lift és nem lesz-e esetleg esti síelés. Szerencsénkre a szél mérséklődött, így újra járt a felvonó és a gyerekek nagy örömére biztosítottak róla, hogy van esti síelés, így ismét Eplény felé vettük az irányt. Megérkezve nagyon családias volt a hangulat, nem voltunk sokan (sőt, nagyon kevesen). Vettünk két 3 órás bérletet, egy felnőtt és egy gyerek jegyet - 11 ezer ft volt, 5 évesnek még nem kell - és megkezdtük nagyon hangulatos esti csúszásainkat a kivilágított pályán. Az esti órákra a hőmérséklet is kicsit lejebb kúszott, de mégsem volt hideg. A plusz fokok ellenére viszont a pálya kiváló állapotban volt nem volt kásás, nem volt összetúrva, tökéletes keménységű, tömörített, gyors tecnikai havon (nem kristálycukor) lehetett róni a köröket. Ugyan nem a sokak által annyira favorizált porhó, de nem is jég. Speciel az én és a gyerekek racetiger gs léceihez ez a legtökéletesebb. Fogja az élét a lécnek és tempósan lehet húzni az íveket. Bőven megérte az árát, mert 15 kört tudtunk menni a néptelen pályán. A végén pedig csak a miénk volt az egész pálya. Szezonnyitó bemelegítő sielésnek tökéletes volt ez az intenzív 3 óra, egy kiváló minőségű pályán. A gyerekek is nagyon élvezték a régóta várt esti síelést a hibátlan, üres, jól megvilágított pályán való száguldást. A liftkezelők is nagyon előzékenyek voltak, mert minden ki- és beszállásnál lelassították a liftet, hogy a kisebbik fiam is be ill. ki tudjon szállni. Le a kalappal az eplényi üzemeltetők előtt, mert ausztriai síterepeket megszégyenítő körülményeket varázsoltak Budapesttől 130 kilométerre.